Bert Jansch – Bert Jansch (1965/2001) Transatlantic/Sanctuary Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat ötvenhatodik  (56) lemeze Bert Jansch bemutatkozó albuma.

“Teljesen beleszerettem Bert Jansch zenéjébe. Amikor először hallottam azt a lemezt, nem hittem a fülemnek. Mérföldekkel mások előtt járt. Amerikában sem akadt senki, aki a közelébe érhetett volna.” (Jimmy Page)

A VazZE.hu ismertetőjéből: “Bert Jansch (1943-2011) skót folkzenész, akusztikus gitáros, énekes és dalszerző, a Pentangle zenekar alapító tagja, 1943. november 3-án született Glasgow-ban. Több mint 25 lemeze jelent meg az 1960-as évek közepe óta, az új évezredben is aktívan koncertezik. Művészete és játékstílusa alapvetően befolyásolta többek között Jimmy Page, Ian Anderson, Donovan, Neil Young és Paul Simon zenéjét. 2001-ben a BBC Folk Awards életműdíjjal jutalmazta.

Egészen fiatalon lett “főállású zenész”, 20 éves korától Európát járta a gitárjával, bárokban, kávéházakban lépett fel. Első lemezét — állítólag részegen, egy haverja lakókocsijában — 1965-ben rögzítette, és kemény 100 fontért adott túl rajta. A Transatlantic Records vásárolta meg, megjelenésekor 150.000 példány fogyott belőle.

Ezt követően, Londonban töltött éveiben megismerkedett Davey Grahammel, John Renbournnel, Paul Simonnal. John Renbournnel egy 1967-ben közösen kiadott lemez után 1968-ban megalapították a nagy sikerű Pentangle zenekart, amely 1973-ban történt megszűnéséig meghatározó volt a brit folkzenei életben. A 70-es években visszavonult, egy sikertelen hangszerüzlet-nyitás mellett (egyedi akusztikus gitárokat árusított, 2 év után bezárt) folyamatosan adogatott ki lemezeket. A 80-as évek közepére az alkoholizmustól is sikerült megszabadulnia.”

A számok:

1. “Strolling Down the Highway” – 3:06
2. “Smokey River” – 2:56 (composed by Jimmy Giuffre)
3. “Oh How Your Love Is Strong” – 3:40
4. “I Have No Time” – 3:09
5. “Finches” – :51
6. “Rambling’s Gonna Be the Death of Me” – 3:18
7. “Veronica” – 1:32
8. “Needle of Death” – 3:20
9. “Do You Hear Me Now?” – 2:06
10. “Alice’s Wonderland” – 1:46 (inspired by Charles Mingus)
11. “Running, Running from Home” – 2:24
12. “Courting Blues” – 4:02
13. “Casbah” – 2:10
14. “Dreams of Love” – 1:44
15. “Angie” – 3:15 (composed by Davey Graham)
Bonus
16. Instrumental Medley (Finches, Alice’s Wonderland, Do You Hear Me Now, Needle of Death)
17. Angie (Live)

https://ouo.io/Ib98Aw

0

Visits: 11

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhárom + húsz =

Password generation