Laura Marling – Semper Femina (2017) More Alarming Records

2008-ban jelent meg az akkor 18 esztendős brit dalszerző-énekesnő, Laura Marling bemutatkozó albuma, amely nekem nagyon megtetszett, és meg is ígértem, hogy figyelemmel fogom kísérni a pályafutását.
Ez a lemeze már a hatodik nagylemeze, melynek címe Vergilius Aeneis című eposzának IV. énekében leírt gondolat egy része: Varium et mutabile semper femina (Ingatagok, s mindig változnak a nők).

“A Semper Femina az apró meglepetések lemeze: a látszat ellenére egyáltalán nem háttérzene ez, nagyon is oda kell rá figyelni ahhoz, hogy igazán kirajzolódjon a dombormű az először azért simának érzett felületből. Ami egyszerre dicséret is meg nem is: ha az ember épp nem figyel minden kis finomságra, azért egybe tudnak folyni a számok, még ha van is egy-két olyan dallam, amire ösztönösen felkapja az ember a fejét. Ezekben megvan az az erő, amely tényleg képes akár önmagában megváltoztatni egy film hangulatát is.
Ebben a – mondjuk akkor ki gátlástalanul: – simogató énekből, lassú gitárjátékból és mindig más újdonságból (egy bőgő hangjából, egy dob lüktetéséből, vonósokból) összeálló zenében mindig elbújik az az egy valami, amit észre kell venni, amiért megéri megdolgozni. Az az egy visszatérő, tökéletes dallam a Don’t Pass Me By-ban. A Soothingban az ének magasságát ellenpontozó alvilági basszuskíséret. A Wild Fire-ben a ha lehet, még egy lépéssel halkabbra csillapított ének, és az andalításból kiugró, hirtelen fuck indulata. Az Always This Wayben a fogós, gyorsabb gitárdallam és az elnyújtott vonósok lassúságának kontrasztja.
Olyan ez a lemez, mint amit az első szám szövege ígér: ebben Laura Marling azt állítja, már végleg kizárta a szobájából a sötétséget, és ezt persze úgy énekli, hogy senki sem hiszi el neki – de a szándék mégiscsak megvan. Mintha Marling lenne Nick Cave női alteregója, aki még idejében elkezdte a terápiát egy nagyon jó pszichológusnál, és már tényleg elég jó úton tartana is benne, de tovább gyógyulni azért már ő sem akarna. Mert az ő dalaiban is nagyjából ugyanazok a fájdalmak bújnak el a hangszerek és a mikrofon mögött, mint Cave esetében, csak Marling mintha kevésbé venné a szívére őket, vagy legalábbis kevésbé akarná kiadni minden mélységüket.
De azért, hogy ott vannak, az érződik, de mindig nagyon figyelni kell a finom hangmélyítésekre, a kis elhalkulásora, az árnyalatnyi hangszínváltásokra, hogy észrevegyük őket abban a sötétben, amibe bármikor érdemes újra meg újra, önszántunkból beburkolózni.” (Kovács Bálint)

A dalok:
1. Soothing (04:16)
2. The Valley (05:40)
3. Wild Fire (04:50)
4. Don’t Pass Me By (05:09)
5. Always This Way (04:33)
6. Wild Once (04:22)
7. Next Time (04:01)
8. Nouel (04:53)
9. Nothing, Not Nearly (04:31)

http://tinyurl.com/y6vn96fp

Visits: 7