Van Morrison – Astral Weeks (1968) Warner Bros. Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat százharminckettedik (132) lemeze Van Morrison északír dalnok második albuma.

George Ivan Morrison már 19 évesen, 1964-ben sztár lett, mikor is a Them nevű rhythm & blues együttese élén megjelentett egy kislemezt a Baby, Please Don’t Go című Big Joe Williams-feldolgozással és Gloria című saját szerzeményével. A Them feloszlása után legelső szólófelvétele, a Brown Eyed Girl is hatalmas sláger lett 1967-ben, 1968-as Astral Weeks című albumát pedig rendre minden idők legjobb lemezeinek élbolyában listázzák a kritikusok
Van Morrison második szólólemezének készítéséhez gitárjával bevonult a Warner Bros. Records stúdiójába, és két nap alatt felvették az album zenéjét. Mivel kizárólag egyedül volt hajlandó dolgozni, a stúdióban még azt követően is zajlottak a felvételek, de már nélküle.
“Az albumot a zenei kritika minden idők 10 legjobb korongja közé sorolja. Az elsősorban ír zenei motívumokra épülő zenei világ nagyszerűen harmonizál a jazzes hangszereléssel és a párját ritkító, tartalmas, ugyanakkor poétikus szöveggel. A fergeteges szakmai fogadtatás azonban (mint oly sokszor a rock történetében) nem párosult anyagi sikerrel, a korong átlagos eladási rátát produkált. Ez azonban Morrisont nem befolyásolta, hiszen soha semmilyen zenei kompromisszumra nem volt hajlandó a népszerűség kedvéért.
A közreműködő zenészek: Jay Berliner – guitar; Richard Davis – double bass; Larry Fallon – harpsichord on “Cyprus Avenue”; Connie Kay – drums; Barry Kornfeld – guitar on “The Way Young Lovers Do”; John Payne – flute, soprano saxophone on “Slim Slow Slider”; Warren Smith, Jr. – percussion, vibraphone.

A címadó dal első versszaka magyar fordításban:
ha légörvényben körözök
álmod viaduktjai között
hol mozdulatlan acélok reccsennek
és a mellékutak árkai végetérnek
megtalálsz-e?
szemem megcsókolod-e?
hogy lefektess
könnyed csendben
hogy újjászülessem
hogy újjászülessem
ha az óceán túlpartjáról
elindulnak a kerekek
s kezem a hátam mögé rejtem
az ajtónak feszülve
megtalálsz-e?
szememet megcsókolod-e?
hogy lefektess
könnyed csendben
hogy újjászülessem
hogy újjászülessem (rock-poezis.freeblog.hu)

A dalok:
Side one
In The Beginning
01 Astral Weeks – 7:06
02 Beside You – 5:16
03 Sweet Thing – 4:25
04 Cyprus Avenue – 7:00
Side two
Afterwards
05 The Way Young Lovers Do – 3:18
06 Madame George – 9:45
07 Ballerina – 7:03
08 Slim Slow Slider – 3:17

http://tinyurl.com/yd8ccu44

0

Visits: 11

Publication author

offline 4 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

17 + 9 =

Password generation