Chantel McGregor – Like No Other (2011) Tis Rock Music

“Egy húszas éveinek közepén járó angol hölgy, aki öltözetével – finoman szólva – nem tűnik blues-rockernek, de úgy játszik a hangszerén, hogy kifekszik tőle az ember. Chantel McGregor lett 2011-ben a brit blues díjkiosztón az év fiatal művésze! 
Ennél korábban már nem lehet kezdeni, mint ő, hiszen hároméves (!!!) volt, amikor az apjától egy feles méretű akusztikus gitárt kapott, amit azonnal elkezdett pengetni. Hétévesen már komolyan tanulta a játék fortélyait egy kicsit „méretesebb”, ¾-es hangszeren.
Persze hamar rájött, hogy az elektromos gitárnak a keskenyebb nyakán könnyebb játszani és nagyobb zajt lehet vele csapni, így gyorsan váltott az akusztikusról.
Mint oly sok gitáros palántánál, nála is az apa indította el a”fertőzést” a minőségi zene iránt, hiszen az interjúi szerint, náluk állandóan a fater kedvencei: Free, Led Zeppelin, Fleetwood Mac és hasonló bandák lemezei szóltak. Nyolcéves volt, amikor sikeres vizsgát tett egy helyi „rocksuliban”! 12 évesen pedig már Badford városának Melborn Hoteljében is színpadra léphetett, a szülei hathatós támogatásával.
A zenészek – Chantel elmondása szerint – úgy kezelték őt, mint egy Barbie babát és úgyis hívták, de azért inkább segítették, mint gátolták őt a koncerteken. A The Fifhting Cock nevű pub is ideális hely volt Bradfordban a fellépésekre, valamikor kedvencei, a Free tagjai is megfordultak itt. Apropó kedvencek, a műfaj idősebb vagy már nem élő zenei óriásai mellett, a fiatalabb gitárosok közül is megemlített néhányat: John Mayer, Joe Bonamassa és Richie Kotzen nevét. Az utóbbinak nem csak a technikai tudását, hanem a dalszerzői képességét is nagyra tartja.
Az iskolai tanulmányait sem hanyagolta el, sőt, a Leeds-i College of Music-ban a legmagasabb fokozatot érte el a 2009-es évzárón. Az évek során rengetegen hiányolták, hogy mikor lesz már végre lemeze is, ami kicsit mindig halasztódott a végeláthatatlan koncertezés miatt. 2011. nyarán aztán csak megjelent a Like No Other című lemeze, amelyen a kilenc saját dal mellett három feldolgozás is található. A koncertjein mindig nagy sikert arat Sony Boy Williamson Help Me-jével, de Robin Trower: Daydream-jének a közel negyedórás verziója sem hagyja hidegen a népet. Az instrumentális Cat Songban is megcsodálhatjuk azt, hogy Chantel mire képes a hat húron.
Egy anekdota szerint, valamelyik koncertje után egy pasi odament hozzá és megkérdezte tőle, hogy már három hónapja gitározik és miért nem megy neki ugyanígy. „Tán azért, mert én már 17 éve játszom”- válaszolta.” (Géczi László, harmonet.hu)

A számok:
01. Fabulous ( 3:47)
02. I’m No Good For You ( 4:47)
03. Like No Other ( 5:11)
04. Freefalling ( 5:05)
05. Rhiannon ( 3:39)
06. Caught Out ( 4:38)
07. Daydream (13:58)
08. Cat Song ( 2:16)
09. Screams Everlasting ( 4:45)
10. Happy Song ( 3:57)

http://tinyurl.com/ybhbmf3s

0

Visits: 4

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Chantel McGregor – Like No Other (2011) Tis Rock Music” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenegy − 1 =

Password generation