Eric Clapton – Old Sock (2013) Bushbranch

Kevés olyan volumenű zenész létezik a világon, mint Eric Clapton. Hatása egyaránt kiterjed zenésztársaira és a közönségre. Ki ne emlékezne a falra festett Clapton is God feliratra. Ő egyike volt azon meghatározó zenészeknek, akik hisztériát tudtak előidézni az emberekben, zenéjükkel pedig történelmet írtak. 
Eddigi élete során a fontosabb események, történések mind egytől egyik megtalálhatóak diszkográfiájának valamelyik dalában. Akár azt is mondhatnánk, hogy a zene és az élet nála sajátosan összekapcsolódott. Conor fiának tragikus halálától kezdve az igaz szerelem megtalálása, mind megtalálható egy-egy dalban (Tears in Heaven, Layla). Hatalmas életrajzi kitekintőt most nem szeretnék tenni, akit érdekel, megtalálja a boltokban az önéletrajzi könyvet a gitáros-legenda életéről, de eddigi albumait is elég ismerni, hogy tudjuk kiről is van szó.

Clapton neve mára összeforrt a blues műfajjal, holott kísérletező kedve rengeteg más műfajba is elkalandozott. Ez alól az új album sem kivétel persze, de lényegében maradt a bevált bluesos keresztút, amit eddig is tökéletesen művelt Mr. Slowhand.
Az „Öreg Zokni” nevet viselő album első pillantásra egy kellemes főhajtás a múlt előtt. A borítót megnézve ömlik arról az önirónia, mind a cím kifejez egyféle önreflexiót és a borítóra tett egyszerű puritán szemből lőtt kép a mesterről is ezt a célt szolgálja. De ne valami extrát képzeljetek el, hanem mint amikor egy öregedő nagypapa próbál magáról valami használható profilképet csinálni a face-re. Mosolyt csal az ember arcára az biztos.
Az Old Sock egy nagyszerű blues album, amely remek humorral tiszteleg egy letűnt kor zenei eszméje előtt. Nem a legnagyobb Clapton eddigi albumai között viszont biztos vagyok benne, hogy a dalok nagy része megy az iPodomra és egy darabig ott is maradnak. (Farkas Viktor, rocker.hu)

A lemezt készítő, meglehetősen népes csapat névsora megtekinthető a Wikipédián. (Érdemes megnézni.)

A számok:
01 – Further On Down The Road
02 – Angel
03 – The Folks Who Live On The Hill
04 – Gotta Get Over
05 – Till Your Well Runs Dry
06 – All Of Me
07 – Born To Lose
08 – Still Got The Blues
09 – Goodnight Irene
10 – Your One And Only Man
11 – Every Little Thing
12 – Our Love Is Here To Stay

https://tinyurl.com/ycuaezcb

0

Hits: 32

Publication author

offline 2 óra

Levin

33
Comments: 1676Publics: 3910Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?