Red Hot Chili Peppers – One Hot Minute (1995) Warner

A Red Hot Chili Peppers utolsó tökös húzása a One Hot Minute lemez. Ez persze nagyban köszönhető a markáns stílussal rendelkező, önálló jogon is sztár Dave Navarro Jane’s Addiction-gitárosnak is, aki Frusciante első kiszállása után lépett be, amolyan barátilag. Aztán a nagy bulizás közepette született egy nagyon jó lemez, ami egyszerre volt Red Hot Chili Peppers és egy kicsit Jane’s Addiction is. Utálták is a rajongók ezt a kissé pszicheledikus rock-metal-alter-funk hibridet, így jelenleg ez a poptörténelem egyik legalulértékeltebb lemeze. Persze mivel a tagok, leginkább Kiedis és Navarro tényleg bulinak fogták fel az egészet, így a drogok annyira mélyre húzták őket, hogy véget kellett vetni az aktív barátkozásnak, úgyhogy Navarrót kitették. Ebben az időszakban jártak először Budapesten is, ahol egy nagyon pocsék koncertet adtak a beszámolók szerint.

Hillel Slovak tragikus halála után jött a zenekarba John Frusciante, akivel az RHCP klasszikus felállását nézzük. Mindenki azt hitte, hogy az Kiedis, Flea, Smith, Frusciante négyes mindig egyben marad, és az a hihetetlenül egyedülálló hangzás amit ők megteremtettek, mindenkorra beírja a bandát a legnagyobbak közé. Ez meg is történt, de Frusciante nem maradt olyan sokáig a zenekarba, ahogy azt mindenki várta. 1992-ben John ott hagyta a zenekart, és helyette (több zenész kipróbálása után) érkezett Dave Navarro, aki szintén nem maradt sokáig, de egy albumot rögzített vele a zenekar. Ez az album a One Hot Minute, ami egy teljesen új oldalát mutatja a csapatnak, érződik rajta, hogy Dave nem csak be akart szállni egy kész zenekarba, hanem a saját szájíze szerint szerette volna formálni is. Sikerült. Navarro gitárjátéka meglehetősen távol állt a zenekar eredeti hangzásától, amit így most súlyos metal riffek és pszichedelikus rock hatások jellemeztek. A zenekar az albumot előző anyagaiknál sötétebbnek és szomorúbbnak jellemezte, és nem is lett olyan sikeres, mint a Blood Sugar Sex Magik.

Más volt mint az addigiak, de mégis ízig-vérig Red Hot. Anthony és Dave is drog problémákkal küzdött, miközben Flea azon morfondírozott, feloszlatja a zenekart, de szerencsére nem tette és megjelent a One Hot Minute 1995 szeptemberében. Ami késik azonban nem múlik, és a csapat nem találta Navarroval a közös nevezőt. Nem mentek a dalszerzések, és nem volt meg a kémia, így 98-ban közös megegyezéssel, különváltak a gitáros és a banda útjai. Visszatért az a Frusciante, aki súlyos drogproblémák után, életmentő műtétek sorozata után kapott új erőre.
(rockvilag.hu)

01. Warped
02. Aeroplane
03. Deep Kick
04. My Friends
05. Coffee Shop
06. Pea
07. One Big Mob
08. Walkabout
09. Tearjerker
10. One Hot Minute
11. Falling Into Grace
12. Shallow Be Thy Name
13. Transcending

Red Hot Chili Peppers:
Flea – bass guitar, backing vocals, lead vocals on “Pea” and co-lead vocals on “Deep Kick”
Anthony Kiedis – lead vocals
Dave Navarro – guitars, backing vocals
Chad Smith – drums

Additional musicians:
Keith “Tree” Barry violin on “Tearjerker”
Jimmy Boyle backing vocals on “One Big Mob”
Louis Mathieubacking vocals on “One Big Mob”
Lenny Castropercussion on “Walkabout”, “My Friends”, “One Hot Minute”, “Deep Kick”, and “Tearjerker”
Aimee Echobacking vocals on “One Hot Minute”, “One Big Mob”
Gurmukh Kaur Khalsachants on “Falling into Grace”
John Lurieharmonica on “One Hot Minute”
Stephen Perkinspercussion on “One Big Mob”, “Warped” and “Bob” (iTunes bonus track)
Kristen Vigard backing vocals on “Falling into Grace”
Gabriel James Navarro crying on “One Big Mob”
The Aeroplane Kidsbacking vocals on “Aeroplane”

1. https://www.base64decode.org
2. aHR0cHM6Ly9wYXN0ZWJpbi5jb20vdFM1eVgwNXc=
   
3. copy link




 

0

Találatok: 45

Publication author

offline 13 óra

dali300

32
Comments: 352Publics: 1253Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?