Szélkiáltó – Platón benéz az ablakon (2018) Gryllus

Bertók László és a Szélkiáltó kapcsolata 1995-ben kezdődött, amikor a költő 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen elénekelhettük neki Platón benéz az ablakon című versét, majd még szorosabbra fűződött Bükkösdi László: Zénó a csodálatos című darabjának színpadra vitele idején, melyhez a versbetéteket ő írta, a zenét hozzájuk pedig mi.
Gyakran ajánlotta egyes verseit megzenésítésre és így az azóta eltelt több, mint húsz év folyamán az együttes repertoárján lassan összegyűlt annyi megzenésített Bertók László vers, hogy kitelt belőlük egy hanglemez, amelyet a költő 80. születésnapján adhattunk át neki tiszteletünk jeléül. ~ Szélkiáltó

Fenyvesi Béla – gitár, tamburica, furulyák, ének
Lakner Tamás – hegedű, gitár, mandolin, ének
Rozs Tamás – cselló, gitár, ének

Tracklist:

01 – Platón benéz az ablakon
02 – Sárga őszi vers
03 – A lélegzetvételnyi csöndben
04 – A kukára is fel vagy írva
05 – Diófa levélen
06 – Dinnye Döme
07 – Vásáros
08 – Vízibolt
09 – Ó, az a hol volt vicinális
10 – El-elképzelem a falansztert
11 – Mintha már pénteken vasárnap
12 – Az arcodra, ha nem vigyázol
13 – Elmenni kevés, itt maradni sok
14 – Boldogság-dal

https://tinyurl.com/y87nf5hx

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

 

1

Hits: 24

Publication author

offline 12 óra

larryz

1 375
Comments: 105Publics: 2170Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..