Larry Coryell írta: “Szabó Gábor volt a mesterem. Az egyik legnagyobb élményem volt, amikor a Washington állambeli Seattle-ben lépett föl, és még olyan fiatal voltam, hogy hogy be sem engedtek a klubba, ahol játszott.
Charles Lloyddal koncertezett. Én meg csak álltam ott, kukucskáltam az ablakon, és alig tudtam eljönni. Micsoda zenészek voltak, micsoda zenészek!”
Larry Coryell 1943. április 2-án született a texasi Galvestonban. Washington államban nőtt fel. 1958-ban dolgozott először gitárosként, amikor a billentyűs Michael Mandellel egy rock and roll bandát alapítottak. 1965-ben visszaköltözött New Yorkba és csatlakozott Chico Hamilton együtteséhez, ahol a legendás gitárossal, Szabó Gáborral dolgoztak, majd csak Coryell maradt az együttesnél. 1966-ban az amerikai indián tenorossal, Jim Pepperrel megalapította Free Spirits együttesét. 1967-68-ban Gary Burtonnel turnézott, majd Herbie Mann Memphis Underground című lemezén játszott. Coryellt lelkesítette, amit Jimi Hendrix és Eric Clapton a Creammel felderítettek, és közreműködése a Michael Mantler vezette Jazz Composers Orchestra projektben 1968-ban a legjobbja elektromos gitáron.
Coryell saját korai lemezein erőteljes támogatást kapott Elvin Jonestől és Jimmy Garrisontól (Lady Coryell), valamint John McLaughlin-tól és Billy Cobhamtól (Spaces). Az 1971-es Montreux-ben élőben felvett Fairylandon a soul veterán Chuck Raineyvel (basszus) és Bernard “Pretty” Purdie-val (dob), erős triót formáltak, amely nagyszerű szólóival ragad meg. Az ugyanabban az évben az Electric Lady Studiosban felvett Barefoot Boy emlékezetes a párját ritkító dobos, Roy Hagnes játékáért és az elektromos visszacsatolás és torzítás párhuzamos alkalmazásáért. Coryell Mandellel megalapította az Eleventh House-t, hogy virtuozitásának bizalomgerjesztő kirakatába kísérleti zenét vigyen bele. A zenekar hamarosan feloszlott, és Coryell egy ideig felhagyott az elektromossággal. Más gitárosokkal közösen kezdett játszani, így Philip Catherine, John McLaughlin, Paco De Lucia és John Scofield társaságában dolgozott.
1977-ben játszott Charles Mingus Three Or Four Shades Of Blue című lemezén, és Sztravinszkij-hangszereléseket készített a Nippon Phonogram részére. A nyolcvanas évek közepén Coryell Bunny Brunel (basszus) és Alphonse Mouzon (dob) társaságában ismét elektromos hangszeren kezdett játszani. 1990-ben Don Lanphere-rel készített felvételt, saját nevét arra használva, hogy régi barátjának újra indítsa karrierjét: egyszerű, igénytelen akusztikus jazz. Különlegesen jó technikája és a korai ígéretek ellenére Coryell sohasem alkotta meg saját zenéjét, ehelyett tagadhatatlan kifinomultsággal játszik a legkülönbözőbb kontextusokban. (Jazz-zenészek Lexikona)
A Lady Coryel volt az első önálló lemeze, melynek felvételein a következő zenészek játszanak: Larry Coryell – Guitars, bass and vocals; Bob Moses – Drums; Elvin Jones – Drums (on 7 and 9); Jimmy Garrison – Bass (on 7).
A számok:
01. Herman Wright – 3:21
02. Sunday Telephone – 2:27
03. Two Minute Classical – 2:08
04. Love Child is Coming Home – 2:31
05. Lady Coryell – 6:31
06. The Dream Thing – 2:23
07. Treats Style (Jim Garrison) – 5:42
08. You Don’t Know What Love Is (Gene de Paul, Don Raye) – 2:35
09. Stiff Neck – 7:12
10. Cleo’s Mood (Junior Walker) – 4:20
1943. április 2-án született a texasi Galvestonban. Washington államban nőtt fel. 1958-ban dolgozott először gitárosként, amikor a billentyűs Michael Mandellel egy rock and roll bandát alapítottak. 1965-ben visszaköltözött New Yorkba és csatlakozott Chico Hamilton együtteséhez, ahol a legendás gitárossal, Szabó Gáborral dolgoztak, majd csak Coryell maradt az együttesnél. 1966-ban az amerikai indián tenorossal, Jim Pepperrel megalapította Free Spirits együttesét. 1967-68-ban Gary Burtonnel turnézott, majd Herbie Mann Memphis Underground című lemezén játszott. Coryellt lelkesítette, amit Jimi Hendrix és Eric Clapton a Creammel felderítettek, és közreműködése a Michael Mantler vezette Jazz Composers Orchestra projektben 1968-ban a legjobbja elektromos gitáron.
Coryell saját korai lemezein erőteljes támogatást kapott Elvin Jonestől és Jimmy Garrisontól (Lady Coryell), valamint John McLaughlin-tól és Billy Cobhamtól (Spaces). Az 1971-es Montreux-ben élőben felvett Fairylandon a soul veterán Chuck Raineyvel (basszus) és Bernard “Pretty” Purdie-val (dob), erős triót formáltak, amely nagyszerű szólóival ragad meg. Az ugyanabban az évben az Electric Lady Studiosban felvett Barefoot Boy emlékezetes a párját ritkító dobos, Roy Hagnes játékáért és az elektromos visszacsatolás és torzítás párhuzamos alkalmazásáért. Coryell Mandellel megalapította az Eleventh House-t, hogy virtuozitásának bizalomgerjesztő kirakatába kísérleti zenét vigyen bele. A zenekar hamarosan feloszlott, és Coryell egy ideig felhagyott az elektromossággal. Más gitárosokkal közösen kezdett játszani, így Philip Catherine, John McLaughlin, Paco De Lucia és John Scofield társaságában dolgozott.
1977-ben játszott Charles Mingus Three Or Four Shades Of Blue című lemezén, és Sztravinszkij-hangszereléseket készített a Nippon Phonogram részére. A nyolcvanas évek közepén Coryell Bunny Brunel (basszus) és Alphonse Mouzon (dob) társaságában ismét elektromos hangszeren kezdett játszani. 1990-ben Don Lanphere-rel készített felvételt, saját nevét arra használva, hogy régi barátjának újra indítsa karrierjét: egyszerű, igénytelen akusztikus jazz. Különlegesen jó technikája és a korai ígéretek ellenére Coryell sohasem alkotta meg saját zenéjét, ehelyett tagadhatatlan kifinomultsággal játszik a legkülönbözőbb kontextusokban. (Jazz-zenészek Lexikona)
A Lady Coryel volt az első önálló lemeze, melynek felvételein a következő zenészek játszanak: Larry Coryell – Guitars, bass and vocals; Bob Moses – Drums; Elvin Jones – Drums (on 7 and 9); Jimmy Garrison – Bass (on 7).
A számok:
01. Herman Wright – 3:21
02. Sunday Telephone – 2:27
03. Two Minute Classical – 2:08
04. Love Child is Coming Home – 2:31
05. Lady Coryell – 6:31
06. The Dream Thing – 2:23
07. Treats Style (Jim Garrison) – 5:42
08. You Don’t Know What Love Is (Gene de Paul, Don Raye) – 2:35
09. Stiff Neck – 7:12
10. Cleo’s Mood (Junior Walker) – 4:20
http://tinyurl.com/y8ardmed
Visits: 10
Publication author
