Shuttah – The Image Maker Vol 1 & 2 [2 CD] (1971/2002) Shadoks Music

A brit Shuttah együttes lemeze minden tekintetben rejtélyes. Nem tudjuk kik a zenészek, honnan kerültek elő 1971-ben, és hova tűntek, miután az IBC (International Broadcasting Company) londoni stúdiójában rögzítették egyetlen lemezük felvételeit. 

A dupla album eredetileg a Vertigo kiadó gondozásában jelent meg alacsony példányszámban, mindenféle visszhang nélkül.
Hosszas szundikálást követően a kaliforniai Normal Records keretében működő, és a késői hatvanas – korai hetvenes évek elfeledett lemezeit újra kiadó Shadoks Music porolta le, és tette elérhetővé vájtfülű közönsége részére.
A zenekar furcsa neve felkeltette az érdeklődésemet, bogarásztam egy kicsit, és a következőkre jutottam.
A shuttah (shittah, sitta, sutta) héberül akáciát jelent, ez a hüvelyesek rendjébe, pillangósvirágúak családjába és a mimózaformájúak alcsaládjába tartozó fák nemzetsége, melynek tagjai a Közel-Keleten is évezredek óta élnek.
A zenekar valószínűleg az Ószövetség Bírák könyvének 7. fejezetében talált rá nevére. A fejezetben Izráel népe az Ábrahám későbbi házasságából származó Midján arab törzsét futamítja meg kürtszóval, egészen Beth-Shuttah (Akácia háza) városáig. A vonatkozó vers Károli Gáspár ízes fordításában  így hangzik:
“És mikor a háromszáz ember belefújt kürtjébe, fordítá az Úr kinek-kinek fegyverét az õ felebarátja ellen az egész táborban, és egész Béth-Sittáig futott a tábor, Czererah felé, Abelmehola határáig, Tabbathon túl.”

Mindenkinek őszintén ajánlom: szánjon időt a lemez meghallgatására, valószínűleg nem fogja megbánni. Nagyszerű stílusparádé.

CD 1
01 Image Maker
02 Bull Run
03 Cry Me Little Darling
04 Lady Smith
05 Village Green
06 The Crimp
07 Christmas 1914
08 The Fens
CD 2
01 Guernica
02 World War II
03 Concrete
04 Imjin
05 She’s A Bad Girl
06 The Wizard
07 Tell Me Why
08 Conclusion

http://tinyurl.com/yd6h8udk

0

Visits: 6

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Shuttah – The Image Maker Vol 1 & 2 [2 CD] (1971/2002) Shadoks Music” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × 3 =

Password generation