First Aid Kit – The Lion’s Roar (2012) Wichita Records

First Aid Kit: “Mire 2010-ben megjelent a The Big Black & The Blue című bemutatkozás, Európa mellett már Kanada, Amerika és Ausztrália is tárt karokkal várja a két csalogányt. A körút annyira sikeresnek bizonyult, hogy Jack White is felfigyelt a duóra, és egy nashville-i koncertet követően meg is hívta őket készülő Third Man Records-os sorozatához.
2011-ben a kettős a folk hagyományokban igencsak nagy névnek számító Bright Eyes társaságában találta magát, így egy cseppet sem kell csodálkoznunk azon, hogy új az album producere Conor Oberst jobbkeze, Mike Mogis lett.

A Lion’s Roar elődjénél lényegesen érettebb és bátrabb, csupasz, édes melódiákkal és némileg baljóslatú hangtájképekkel operáló mű. A korong az értelem és az érzelem, a líra és a lehangoltság tökéletes harmónia- és arányérzékkel, valamint finom ecsetvonásokkal felhordott akvarellje. A lemezen elérhető közelségbe került a fájdalom és a szépség. A hangszerpark az egyik pillanatban még meghatóan eszköztelen, de csak azért, hogy a következő dal gyönyörű harmóniáit már elsöprő hangszerelés tegye még gazdagabbá és hangsúlyosabbá.

Ugyanígy a dallamok is megannyi regisztert és spektrumot bejárnak az egészen minimálistól a himnikusig. A fiatalabb Klara szép és sajátos énekét kiválóan egészíti ki nővére érettebb, sötétebb tónusú hangja. A Lion’s Roar igazi americana album, minden hangja az Egyesült Államok folk és country hagyományaiban gyökerezik. Mogis perfekt munkát végzett. A zsánernek megfelelő, leszegett fejű, akusztikus gitárra komponált dallamokat sikerült egyedi ötletekkel feldobni, csengővel, síppal, xilofonnal, fuvolával, harangokkal, steel gitárral vagy épp trombitával és bendzsóval.

A Joni Mitchell-lel “párbeszédet folytató”, csilingelő-vonóskörítésű Blue vagy az album talán legjobb dala, a vágyakozó, steel gitáros Gram Parsons és az Emmylou Harris kapcsolatára reflektáló Emmylou kiváló szerzői vénáról árulkodik.” (Radics Gábor, est.hu)

A dalok:
All tracks written by Klara and Johanna Söderberg, except where noted.
1. “The Lion’s Roar” 5:07
2. “Emmylou” 4:18
3. “In the Hearts of Men” 4:14
4. “Blue” 3:12
5. “This Old Routine” Söderberg/Söderberg/Joe Andert 4:24
6. “To a Poet” 5:44
7. “I Found a Way” 4:13
8. “Dance to Another Tune” 4:51
9. “New Year’s Eve” 3:07
10. “King of the World” Söderberg/Söderberg/Conor Oberst 3:39

A zenészek:

Keyboards, autoharp, vocals – Johanna Söderberg
Vocals, guitar – Klara Söderberg
+
Bass guitar – Benkt Söderberg (1, 3, 4, 6, 7, 8, 10)
Drums, percussion – Mattias Bergqvist (1–8; 10)
Piano – Ben Brodin (1–3; 7)
Piano – Nate Walcott (4–7)
Trumpet – Nate Walcott (10)
B3 organ – Nate Walcott (Cut 9)
Accordion – James Felice (10)
Vocals – Conor Oberst (Cut 10)
Engineer, mixing and producer; mandolin, pedal steel, percussion, claps, vibes, autoharp, electric guitar, hammer dulcimer – Mike Mogis

https://tinyurl.com/ya7adxlu

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

First Aid Kit – The Lion’s Roar (2012) Wichita Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × egy =

Password generation