Jethro Tull – Thick As A Brick (1972) Chrysalis Records

Jethro Tull Thick As A Brick: “Egy közép-angliai nyolcéves csodagyerek bravúros verselésű költeményt ír a felnőtté válásról, miközben ráhúzza a vizes lepedőt minden hagyományos brit intézményre.
A komoly, szemüveges kisfiú, akitől Harry Potter sírva kérhette volna a receptet, diákköltő-versenyt nyer, de a díjkiosztón elkezd káromkodni és kitör a botrány.
Hogy a skandalum még nagyobb legyen: kamaszlány barátnője apasági keresetet ad be ellene. Több se kell Ian Andersonnak, akit a Jethro Tull Aqualungja miatt kishíján egyházi átokkal sújtottak: feldolgozza Gerald “Little Milton” Bostock versét, és bandája legnagyobb sikerét hozza a 45 perces összefüggő mű.
1972. február 18-án megjelent a Thick As A Brick, amely új fejezete nyitott a rock történetébe. Addig ugyanis egyetlen banda sem vetemedett arra, hogy egyetlen kompozícióval töltse meg egy LP mindkét oldalát, hacsak nem számítjuk a Canned Heat 1968-as dupla albumának második korongját, a Refried Boogie-t, de az csupán improvizáció volt.
A “kis Milton” azonban nem létezett: őt is, történetét is Anderson találta ki és keresett hozzá egy kisfiút, aki megszemélyesítette az általa kreált figurát. Természetesen a Jethro frontembere ezúttal is zeneszerző és szövegíró egy személyben.
Reklámnak viszont kitűnően sikerült, és így a Tull könnyűszerrel “eladhatta” establishment és vallásellenes trilógiájának második részét.” (Göbölyös N. László)

A számok:

1. Thick as a Brick (part one) (Ian Anderson/Gerald Bostock) – 22:45
2. Thick as a Brick (part two) (Ian Anderson/Gerald Bostock) – 21:05

A zenészek: Ian Anderson – lead vocals, acoustic guitar, flute, violin, trumpet; Martin Barre – electric guitar, lute; John Evan – piano, organ, harpsichord; Jeffrey Hammond (as “Jeffrey Hammond-Hammond”): Bass guitar, Vocals; Barriemore Barlow – drums, percussion, timpani; David Palmer – Brass and string arrangements.

http://tinyurl.com/y77fanyc

0

Visits: 43

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkilenc − 18 =

Password generation