Stan Getz & Chet Baker – Stan Meets Chet (1958/2004) Verve Records

Stan Getz (1927-1991) híres volt arról, hogy semmilyen „lazítást” nem tűrt el. Közismert viszolygása Chet Baker (1929-1988) iránt is abból adódott, hogy Chet nem volt a megbízhatóság bajnoka, Getz pedig ki nem állhatta a legkisebb „linkelést” sem.

Mint aféle szépfiú, a nők bálványa mélyen megvetette az ápolatlan, lecsúszott, drogfüggő trombitást, elfelejtve, hogy évekkel korábban maga is csak alig tudott megszabadulni a kábítószertől… Egy 1983-as közös stockholmi koncertjükön tüntetőleg alig volt olyan szám, amiben mindketten játszottak és ebből az anyagból olyan nagylemezt is publikáltak, amin csak azokat a számokat lehet megtalálni, amelyen Getz a szólista. Az album címe „Stan Getz Quartet – The Stockholm Concert”, miközben a felállás kvintett volt és két estén át kellett elviselniük egymást. (A közel 3 órányi anyagot aztán a CD-korszakban egy 3 korongos változatban jelentették meg, és a vaskos kísérőfüzetben is szólnak a két nagy zenész ellentétéről. Ám az összesen 35 koncertet felölelő körút holland koncertszervezője Wim Wigt elmondja, hogy – bármilyen szomorú is – a hiú Getz féltékeny volt a remekül játszó és az európai színtéren ismert és népszerű Baker-re. Ráadásul ekkoriban éppen erősen ivott, Baker pedig heroinfüggő volt. Eszményi párosítás…)” (Márton Attila, Jazzma.hu)

A számok:
1. I’ll Remember April
2. Ballad Medley: Autumn In New York, Embraceable You & What’s New?
3. Jordu
4. Half-Breed Apache

A lemez felvételein muzsikáló zenészek:
Stan Getz – tenor saxophone
Chet Baker – trumpet
Jodie Christian – piano
Victor Sproles – bass
Marshall Thompson – drums

https://zenekucko.com/02044

0

Visits: 7

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Stan Getz & Chet Baker – Stan Meets Chet (1958/2004) Verve Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × 2 =

Password generation