Keith Jarrett – Bridge Of Light (1993) • ECM

A 73 éves Jarrett hangszerének egyik legjobbja. Hároméves korában kezdett zongorázni és nagyon hamar nekilátott a zeneszerzésnek is. Tízéves sem volt, amikor már turnézott és saját szerzeményeivel lépett fel. Az első “felnőttkori” zenekar, amelyben játszott, a Charles Lloyd Quartet volt. A jazz legnagyobb egyéniségei közül játszott Charlie Hadennel, Miles Davisszel, Jan Garbarekkel, harminc éve dolgozik együtt Jack DeJohnette-tel és Gary Peacockkal. Közvélekedés szerint Jarrett az egyik legjobb improvizációs készséggel megáldott zongorista, leghíresebb lemezei közül is kiemelkedik az 1971-ben megjelent Facing You és az 1975-ös The Köln Concert …

… Jarrett később azt hangoztatta, hogy búcsút int a klasszikus zenének. Döntésében közrejátszott, hogy kiábrándult a klasszikus zenei lemezek készítésének folyamatából, mint mondta, kevés idő állt rendelkezésre a zenésztársakkal közös próbákra és hiányzott az együttműködés. Nem tetszett neki az sem, hogy a hangsúly a technikai tökélyre való törekvésen volt az érzelmek közvetítése helyett.

“Keith rendkívül tiszteli a klasszikus zenét, de jazz-zenészként azt is tudja, hogyan figyeljen és reagáljon partnerére, másként, mint ahogy azt a jazzt nem művelő zongoristák teszik” – Michelle Makarsi.
(fidelio.hu)

1. Elegy for Violin and String Orchestra
2. Adagio for Oboe and String Orchestra
3. Sonata for Violin and Piano
4. Bridge of Light for Viola and Orchestra

The Fairfield Orchestra
Thomas Crawford conductor
Keith Jarrett piano
Michelle Makarski violin
Marcia Butler oboe
Patricia McCarty viola

 https://links.snahp.it/KizJvaq84nDbAn3ho5l8SNEjO9rGJjULZDM




 

1

Hits: 30

Publication author

offline 16 óra

dali300

584
Comments: 235Publics: 746Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..