Robin Trower – Roots And Branches (2013) Manhaton Records

Robin Trower (Robin Leonard Trower) 1945. március 9-én született a London dél-keleti részén fekvő Catfordban, és egy tengerparti üdülőhelyen, Southend-on-Sea-n nőtt fel. 1963-ban már egy Paramounts nevű rhythm and blues csapatban gitározott. Iskolatársak hozták össze ezt a bandát, ebből alakult a később világhírnevet szerzett Procol Harum együttes. 
A Procol Harum-nak két nagylemezén hallhattuk Robin Trower gitárjátékát, ezt követően szólóban folytatta. A rövid életű Jude zenekar után Trower összehozott egy triót Jimmy Dewar basszusgitárossal és Reg Isadore dobossal, ez volt az 1973-as Robin Trower Band. Ebben az időszakban zenei világára erős hatással volt Jimi Hendrix.
1974-ben a Bridge of Sighs című albummal az amerikai slágerlistán a hetedik helyet sikerült megszereznie. A 70-es években sorra jelentek meg a lemezei, melyek érdekes módon Amerikában bent voltak a legjobb 40 között, míg Angliában nem is jegyezték őket a listán.

1981-ben új trióval lépett elő, amelyben Jack Bruce basszusgitározott, de a Bruce, Lordan & Trower triónak (BLT) csak egy lemezre futotta az erejéből.
1991-ben a Procol Harum újjáalakult, majd egy észak-amerikai turné után feloszlott.
Robin Trower újra szólópályán van, koncertezik, lemezeket készít újabb és újabb zenészekkel. Bár fellépésein úgy fest, mintha egy családi vakációra Hawaii-ra érkező nyugdíjas házaspár férfitagja felugrana a színpadra haknizni, azért ne írjuk le őt. (blueskocsma.hu)

E lemezén néhány saját szerzeménye mellett jó öreg blues alapszámok (standardok) feldolgozásait adja elő.

A számok:
01. Hound Dog (Leiber-Stoller)
02. Thrill Is Gone (B.B. King)
03. When I Heard Your Name (Robin Trower)
04. Little Red Rooster (Willie Dixon)
05. I Believe In My Soul (Ray Charles)
06. Shape Of Things To Come (Robin Trower)
07. That’s Alright Mama (Arthur Crudup)
08. Save Your Love (Robin Trower)
09. Born Under a Bad Sign (Albert King)
10. Sheltered Moon (Robin Trower)
11. See My Life (Robin Trower)

A zenészek: Robin Trower – guitars, vocals; Livingston Brown – bass (except 10, 11); Richard Watts – bass (10, 11), vocals (3, 5, 7, 10); Chris Taggart – drums; Luke Smith – Keyboards; Paul Jones – harmonica (1, 7).

https://tinyurl.com/y9nbpt5l

0

Visits: 9

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

16 + tizenkilenc =

Password generation