VA – The Rough Guide to Scottish Folk (Third Edition) (2018) World Music Network

A World Music Network ilyen címen 2010-ben már jelentetett meg lemezt, és akkor sem vállalkoztak kevesebbre a mostaninál, vagyis átfogó képet adni a skótok gazdag zenei örökségének kortárs előadóiról. “…azért szeretem a World Music Network gyűjteményeit, mert kortárs zenét tartalmaznak, nem pedig 10-20-30 évvel korábbi felvételeket. Ezért alkalmasak arra, hogy a hallgató tényleg megismerje mindazokat, akik MOST a legfontosabb szereplői az adott régiónak, stílusnak, bárminek. A szűk keresztmetszetet egyedül a válogató személye jelenti – esetünkben Daniel Rosenberg –, de mivel eddig egyetlen esetben sem ért csalódás, pedig legalább húsz ilyen lemezt meghallgattam már, most sem aggódtam.

A tizenhat szám között gyakorlatilag minden megtalálható, amit a hallgató folkzeneileg elképzel Skóciáról, és néhány olyan, amire biztosan nem számított. A zenét régen például nem csak szórakoztatásra használták, hanem a múlt, a történelem megismerésére, megőrzésére. A Battlefield Band követve ezt a hagyományt, a „The Blantyre Explosion”-ban a legsúlyosabb skót szénbányász balesetről mesél, amikor egy robbanásban 207 ember halt meg, valamikor az 1800-as években.

A The Rough Guide To Scottish Folk hiánypótló gyűjtemény, amely elsősorban azok számára jelent nagy segítséget, akik még csak most ismerkednek a skót népzenével, mert az album segítségével már tudni fogják, merre keresgéljenek tovább. ” (Galgóczi Tamás, ekultura.hu)

A számok:
1. Saltfishforty: The Odin Stone 03:13
2. Songs of Separation: Echo Mocks The Corncrake (Feat. Karine Polwart) 03:39
3. Findlay: Napier Wire Burners 02:47
4. Julie Fowlis: Smeòrach Chlann Dòmhnaill 04:08
5. Talisk: Abyss 04:40
6. Siobhan Miller: Banks Of Newfoundland 03:59
7. Rachel Newton: Gura Mise Tha Fo Mhulad 03:35
8. Battlefield Band: The Blantyre Explosion (Feat. Christine Primrose) 04:57
9. Karen Matheson: Ca Na Dh’fhag Thu M’fhichead Gini 04:04
10. Breabach: The Midnight Sun 05:02
11. Dàimh: Cuir A-Nall 04:10
12. Kathleen MacInnes: Alasdair Oig ‘Ic ‘Ic Neacail/Latha Siubhal Beinne Dhomh 03:34
13. Salt House: Turn Ye To Me 02:53
14. Kyle Carey: Puirt À Beul 04:16
15. The Furrow Collective: Chuir M’Athair Mise Dhan Taigh Charraideach 02:35
16. Mischa Macpherson: Cha d’Fhuair Mi’n Cadal 03:53

https://tinyurl.com/ycdzt4kr

0

Visits: 4

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

VA – The Rough Guide to Scottish Folk (Third Edition) (2018) World Music Network” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × öt =

Password generation