Deep Purple – Fireball (1971/2011) HEC Enterprises

Ian Gillan többször is nyilatkozta, hogy ha a Deep Purple lemezek közül kedvencet kellene választania, az egyértelműen a Fireball lenne. 
Gillan szerint ez volt a klasszikus fölállás legkísérletezőbb, legprogresszívebb lemeze, s ez minden kétséget kizáróan így van. Ez volt az utolsó album, amit a személyes konfliktusok még nem árnyékoltak be.
A Fireball a Deep Purple klasszikus fölállásának talán nem a legnépszerűbb, legnagyobb hatású albuma, de kétségkívül a leghaladóbb szellemű. Egy előremutató, kísérletező alkotás.
Ez volt egyébként a zenekar ötödik stúdióalbuma.

A számok:
01. Fireball
02. No No No
03. Strange Kind of Woman
04. Anyone’s Daughter
05. The Mule
06. Fools
07. No One Came

A Deep Purple:
Ritchie Blackmore – guitar; Ian Gillan – vocals; Roger Glover – bass; Jon Lord – organ; Ian Paice – drums.

https://tinyurl.com/y87pnygh

2

Hits: 64

Publication author

offline 1 óra

Levin

2 464
Comments: 1413Publics: 3486Registration: 22-09-2017

Deep Purple – Fireball (1971/2011) HEC Enterprises” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Fireball, a proto-speed metal dal. Nem csodálkozom, hiszen itt kapott a legnagyobb teret a hangja és az a csodálatos abban a korban, hogy a befutás után mertek kísérletezni. Aztán Blackmore rájött hogyan csörög jobban a kassza. Még jókor, jóidőben megírták a Machine Head-et vitték a bankot és Blackmore még többet akart. Kirúgta Glovert és Gillan-t. Glover-nek annyit mondott : “Ez nem személyes ügy, hanem üzlet”.

    Személyes véleményem ha a Deep Purple csak pár búcsúturnéra állt volna össze, nem lenne belőlük most önmaguk paródiája.

    PS. A Perfect Strangers (1984) nekem a klasszikus lemezek közt van.

    0
    1. Én is a Fireballt választanám kedvencként tőlük, ha csak egyet lenne szabad. Utána a Bolin-féle Come Taste The Band jönne, bár a Deep Purple a klasszikus felállásban igazán Deep Purple. Érvényes ez manapság is, amikor már nincs Lord, és nem tag Blackmore.
      Az önmaguk paródiája témához megjegyzem, bár a Perfect Strangers után már kiveszett belőlük a progresszivitás, és a később újra kivált Blackmore-nak Morse persze csak árnyéka, valamint Airey se Lord fantáziájú, de azért készítettek igen kellemes zenéket az utóbbi harminc évben is, akár még felismerhető új stílust is kidolgozva. Sok rutinszerű elemmel, nulla progresszivitással, de azért nem önparódia. Sőt, hovatovább, a két utolsó lemezük, a Now What?!, és még inkább az Infinite egészen hallgathatós örömzene!

      0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..