Palya Beáta – Ágról ágra (2003) Orpheia

Palya Bea 1976. november 11-én Makón született. Az ELTE néprajz szakán 2002-ben szerzett diplomát. 2002-ben ösztöndíjasként Párizsban, Kakoli Sengupta indiai énekesnél tanult. A 2003-ban megjelent Ágról-ágra című első szólólemezét nála szebben senki nem ajánlhatná:
“Ez a lemez egy hajnali imádsággal kezdődik – gyerekkorom első népdala -, és egy altatóval végződik. E két megszentelt pillanat az egyes dalokban különböző áramlásokat hoznak létre, de ugyanarról zengenek: vágyról, mély és titkos életenergiáról, amely szerelmet, hitet, hangot csihol, játékra hív, érezni szólít fel. A hagyományos zenék nyelvén tudok szólni, amelyet lelkek milliói érleltek, mégis mindig új, személyes hangon beszél. A magyar népdalok: gyökereim, öröm-bánat a saját nyelvemen. A cigány dalok: szabadság, humor, kesernyés ízzel, ritmus és expresszivitás. A Psyché-versek játékos, ám mély vallomások egy félcigány, szenvedélyes nő örömeiről, ellentmondásairól. A bolgár zene erejét és szépségét nagy tisztelettel fogadom. A három bolgár dal-kompozíció három különböző felfogása ennek, hiszen más-más zenésztársakkal készült. A perzsa dal: szelence. Van idő minden hangot meghallgatni. Közös rezonanciáim ezzel a hatalmas tradícióval, amely egyszerre van közel és távol.
Énekelek, repülök ágról-ágra, keresek és találok. Remélem, jó szívet csinálok.”

A dalok:
1. Hajnal / In the Morn (Hungarian) 1:05
2. Úton / On the Road (Bulgarian) 6:24
3. Szelence / The Precious Box (Persian) 4:30
4. Pey-Dabadi (Hungarian Gypsy) 3:45
5. Rikoltok / Sparrow’s Song (Hungarian) 2:50
6. Ágról-ágra / From Branch to Branch (Hungarian) 2:25
7. Hegyezd füled / Listen, Friend (Hungarian) 5:01
8. Tánc / Dance (Romanian) 3:14
9. Ne csicseréssz / Don’t Whistle (Hungarian) 6:02
10. Devla / Gypsy God (Transylvanian Gypsy) 2:33
11. Doromb-boy (Hungarian Gypsy) 2:35
12. Patak Parttyán (Hungarian) 0:29
13. Szózat Katitzához a férfiak ügyiben (Hungarian) 1:16
14. Sáros-Pataki polgár leány (Hungarian) 1:05
15. Lüktetés / Heartbeats (Bulgarian) 4:43
16. Ketten a hegyen / Echo on the Mountain (Bulgarian) 3:23
17. Altató / Lullaby (Hungarian and Melanesian) 3:23

Palya Bea – ének
Szokolay Dongó Balázs – furuja, szaxofon, duda, doromb
Dés András – ütősök, kanna
Geröly Tamás – ütősök

Arco’lor trio:
Monori András – gadulka
Kerek István – hegedű
Farkas Zoltán – cselló

Kárpátia zenekar:
Bolya Mátyás – koboz
Eredics Dávid – klarinét
Buzás Attila – tambura, nagybőgő
Jakabffy Balázs – drum

http://tinyurl.com/yct9e9oq

0

Visits: 9

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Palya Beáta – Ágról ágra (2003) Orpheia” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

15 − hat =

Password generation