Andrea Luchesi – Anteprima Mondiale (2004) Tactus

Andrea Luchesi (1741-1801) olasz zeneszerző sok kortársához hasonlóan külföldön szerzett magának hírnevet. 16 éves korától Velencében él, ahol 1765-től egyre ismertebb lett, nemcsak világi, hanem egyházi szerzőként is, főként patrónusa, a zeneteoretikus gróf, Giordano Riccati támogatása révén. A szomszédos olasz városokat is megjárta koncertkörutakon, mint orgona és csembaló virtuóz. 1768-ban, például ő avatta fel az új orgonát Pádovában. 
1771-ben felkerekedett, és egy vándor operatársulat igazgatójaként Németföldre utazott. A kölni érsek 1774. május 26.-i rendelete Beethoven nagyapja utódaként a bonni kápolna zenemesterévé nevezte ki. 1775-ben beházasodott a nemesi d’Anthoin családba. Eközben társulata feloszlott és az udvari teátrumot bezárták, Lucchesi azonban gyakorlatának köszönhetően könnyedén váltott, és egyházi zeneszerzőként kezdett dolgozni. De emellett, alkalmanként, színpadi zenét is komponált.
Egy velencei látogatástól (1783-4, mikoris színre vitte Ademira című operáját és elnyerte az „Accademia Musical dei Tedeschi” elnöki tisztét) eltekintve, végig Bonnban maradt, egészen a Rajna-vidék francia okkupációjáig és az udvar feloszlatásáig. 1782 és 1792 között a fiatal Beethoven is tagja volt az udvari kápolnának, először, mint első segédorgonista, majd, mint csembalista és gambás. Így amellett, hogy Neefe tanította és nagy tapasztalatokat szerezhetett Reicha kiváló zenekarában, bizonyára a Kappelsmeister is jelentősen befolyásolta, főként egyház-zenei ízlésének kialakításában. A választófejedelem 1794-es emigrációja után Lucchesi utolsó éveit nagy szegénységben töltötte, és szinte teljesen elfeledve hunyt el.
Életében európai hírnévre tett szert, hiszen nemcsak Itáliában és német földön, de Lisszabonban, Stockholmban, Prágában is játszották műveit. Itáliában különösen kedvelték orgonaműveit, míg szimfóniái német földön voltak a legnépszerűbbek. Utóbbi különösen nagy fegyvertény, hiszen a műfaj itt virágzott fel. Leopold Mozart, mint „maestro di cemballo”-t említi, akinek egyik csembaló versenyét előszeretettel használta pedagógiai célokra.
A lemez rövid válogatás világi, és egyházi műveiből.
Információk: http://bit.ly/2aVndAW

1. Passione di N.S. Gesù Cristo: Sinfonia dalla
2. “Torbido mar che freme”: Aria di Giuseppe
3. “Come a vista di pene sì fiere”: Aria di Giovanni
4. “L’Ademira”: Sinfonia avanti l’opera da
5. “L’inganno Scoperto o il Conte Caramella: Aria di Brunoro “Venga, venga il Negromante” dall’ opera
6. Del Requiem e Dies Irae: Quantus tremor
7. Del Requiem e Dies Irae: Qui Mariam
8. Del Requiem e Dies Irae: Oro Supplex
9. Del Requiem e Dies Irae: Lacrimosa

https://tinyurl.com/ybn9gcus

0

Visits: 5

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × négy =

Password generation