Jethro Tull – Too Old To Rock ‘n’ Roll: Too Young To Die! (1976) Chrysalis Records

Ian Anderson 1976-ban még tagadta, hogy önéletrajzi ihletésű lenne “Túl öreg a rock’n’rollhoz, túl fiatal a halálhoz” című albumának története, a sztárságot a divat kiszámíthatatlan hullámzásán keresztül elveszítő, majd újra elnyerő rock-ikon alakja. Azonban profetikus szellemmel látta előre a mai retro hullámot, amikor minden régi újdonságnak számít. 
Persze, a Jethro Tull sosem volt rádióbarát sztárbanda, tömeges sikereiket is inkább a King Crimson, Genesis, Yes és társai által fémjelzett progresszív rock genezis (cirka 1970-es évek eleje) korában élveztek.
Számukra a kultikus státusz jutott, ami a karizmatikus frontember, az énekes-furulyás-dalszerző Ian Anderson kreatív egójának köszönhető, aki biztos kézzel vezényelte együttesét többé-kevésbé kitaposatlan zenei ösvényeken keresztül, legyen szó progresszív, jazz, blues, vagy folk rockról.
Anderson nem csupán ösztönös művészzseni, hanem öntudatos rendező is, aki lenyűgöző precizitással tervezte megy egy-egy album muzikális, történeti és vizuális koncepcióját, sőt, a koncertek menetrendjét, hangszerelését, és színpadi show-ját is.” – írta Soós Tamás 2010-ben a Tull paksi fellépése kapcsán.
A csapat:
Ian Anderson / flute, acoustic guitar, harmonica, electric guitar, percussion, vocals
Martin Barre / electric guitar
Barriemore Barlow / drums, percussion
John Glascock / bass, vocals
John Evans / piano.
A vendégművészek:
David Palmer / orchestral arrangements, orchestra conductor
Vako Orchestron / saxophone solo on “From A Dead Beat To An Old Greaser”
Maddy Prior / backing vocals on the title track
Angela Allen / backing vocals on “Crazed Institution” and “Big Dipper”.

A számok:
1. Quizz Kid (5:10)
2. Crazed Institution (4:48)
3. Salamander (2:52)
4. Taxi Grab (3:56)
5. From A Dead Beat To An Old Greaser (4:08)
6. Bad-Eyed and Loveless (2:12)
7. Big Dipper (3:38)
8. Too Old To Rock ‘n’ Roll: Too Young To Die (5:42)
9. Pied Piper (4:35)
10. The Chequered Flag (Dead or Alive) (5:24)
A 2002-es digitalizált kiadás két ráadás száma:
11. A Small Cigar (3:39)
12. Strip Cartoon (3:17)

https://ouo.io/cunYQW

0

Visits: 38

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenegy + 16 =

Password generation