Susie Meissner – I’ll Remember April (2009) Lydianjazz

Susie Meissner a New York állambeli Buffaloban született egy zenepártoló családban, ezért nem meglepő, hogy már kisgyermek korában kapcsolatba került a zenével és ezen belül is a jazz műfajával.
Az iskolaévek alatt kórustagként, musical színészként valamint különböző zenekarok tagjaként gyakran volt színpadon. Az énekesi pályát hivatásszerűen egy zenés színházban kezdte, ahol – az önéletrajza tanúsága szerint – esténként 7 dolláros gázsiért dolgozott.

Első albumát (All The Things You Are) 2008 augusztusában a John Shaddy Quartet-tel közösen készítette. Erről a kiadványról minimális információ áll rendelkezésre, olyannyira, hogy a 2009-ben megjelent I’ll Remember April című korongot tekintik az énekesnő hivatalos debütálásának. Kétségtelen, hogy ez hozta el Meissner számára az ismertséget és a hőn áhított népszerűséget. A lemezt a Jazz Újságírók Szövetsége a 2009-es év 20 legjobb albuma közé választotta. (Ekultura.hu Czékus Mihály)

Az előadók: Susie Meissner – vocals, Brian Lynch – trumpet, David Mann – alto saxophone, Greg Riley – tenor saxophone, John Shaddy – piano, Rob Williams – bass, Abe Speller- drums.

A számok:
1. I’ll Remember April
2. Never Let Me Go
3. You’d Be So Nice to Come Home To
4. I’m Old Fashioned
5. How Deep Is the Ocean
6. Dreamer
7. What a Wonderful World
8. There’s a Small Hotel
9. Meditation
10. I Remember You
11. Little Girl Blue
12. My Foolish Heart
13. They Say It’s Wonderful

https://tinyurl.com/y7eaej7q

0

Visits: 5

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × négy =

Password generation