The Honeycombs – The Honeycombs (1964) Pye Records

Most hajnalban olvastam a hírt, hogy tegnap, az év utolsó napján, 75 éves korában elhunyt Honey Lantree a brit The Honeycombs együttes dobosa.
Honey Lantree (Anne Lantree, 1943-2018) ritka jelenség volt a hatvanas évek popzenéjében, ahol nők leginkább csak énekesként fordultak elő, ő viszont dobolt. Lantree 1943-ban született, és húszévesen lett tagja a Sheratons nevű zenekarnak, amely később The Honeycombs néven vált rövid időre az egyik legnépszerűbb londoni beatzenekarrá.

A Honeycombs sikere azután következett be, hogy egy kezdő dalszerző páros, Ken Howard és Alan Blaikley dalokat kezdett írni a zenekarnak, és ezek közül a Have I The Right? című szám 1964-ben No. 1 lett a brit listán: ebben elévülhetetlen érdemei voltak a zseniális producernek, Joe Meeknek, aki a korláthoz erősített mikrofonokkal vette fel, ahogy a tagok a lábukkal verik a taktust a stúdió falépcsőjén. A kislemezből csak Nagy-Britanniában egymilliónál is több kelt el, és a Honeycombs (melyben John Lantree, Honey bátyja basszusgitározott) a legnagyobb sztárok közé került, az együttes arca pedig a vagány dobos-énekesnő volt.
Igaz, ezt a sikert később már nem tudta megismételni a zenekar, mely egy-két év alatt kikopott a listákról, és több tagcserét és Meek 1967-es öngyilkosságát követően feloszlott. Honey Lantree két évvel később férjhez ment, és egészen a Honeycombs nyolcvanas évekbeli újjáalakulásáig nem nagyon hallatott magáról. Az együttes aztán még tartotta magát egy darabig a nosztalgiazenekarok között, de a gitáros-énekes Denis D’Ell halála után 2005-ben felhagyott a koncertezéssel.

Bemutatkozó nagylemezük számai:
01 – Color Slide
02 – Once You Know
03 – Without You It Is Night
04 – That’s The Way
05 – I Want To Be Free
06 – How The Mighty Have Fallen
07 – Have I The Right
08 – Just A Face In The Crowd
09 – Nice While It Lasted
10 – Me From You
11 – Leslie Anne
12 – She’s Too Way Out
13 – It Ain’t Necessarily So
14 – This Too Shall Pass Away

A zenészek:
Denis D’Ell – lead singer and harmonica player
Martin Murray – rhythm guitar
Alan Ward – lead guitar
John Lantree – bass guitar
Honey Lantree – drums and singer

https://tinyurl.com/y7avswba

0

Hits: 18

Publication author

offline 2 óra

Levin

2 667
Comments: 1513Publics: 3641Registration: 22-09-2017

The Honeycombs – The Honeycombs (1964) Pye Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..