Zsófia Boros – En otra parte (2013) ECM Records

Merre jártál tegnap este… Boros Zsófia frenetikus első önálló estje Budapesten (2013. október 19., Szász Gabriella, jazzma.hu):

“Mielőtt nekiálltam ezt a szösszenetet megírni, egy kicsit beleolvastam a mai hírekbe. Elolvasva két cikket megbizonyosodtam róla, hogy nem velem van a baj. Mindjárt elmagyarázom. Az egyik cikkben egy koncertszervező társaság vezetője mesélte el, miért „dobták be” a törölközőt. A másik cikk a Budapest Times volt főszerkesztőjével készült. Mindkét cikk arról szól, ami a tegnap esti fantasztikus koncert után (amit szerencsém volt közel SZÁZ emberrel végig élvezni) rögtön eszembe jutott. A TV-ben prominens személyiségek beszélnek a Zeneakadémia megnyitása alkalmából. A magyar kultúra nagyságáról, a kiváló művészekről, a zeneértő és szerető közönségről. De hol van a közönség? Ugyanaz a kétezer – na jó, legyen háromezer ember – jár koncertekre. Nálunk igazán „eladni” olyan, már bocsánat a kifejezésért őskövületeket lehet, akik nem mondom, hogy nem jók, de korántsem az élvonalhoz tartoznak már. Egy fiatal tehetség koncertjére szinte alig kíváncsiak, esélyt sem adnak az újnak.

A BMC ezen a héten az ECM (már megint három betű) kiadó művészeinek közreműködésével fesztivált rendezett. Péntek este a Bécsben élő 33 éves magyar hölgy Boros Zsófia adott szóló gitár koncertet, bemutatva nemrég megjelent első ECM CD-je, az „En otra parte” anyagát. (Magyarországon is kapható a Hangvető jóvoltából.)

Itt van a BMC koncert terme. Az igazán vájt fülűek sem találhatnak kifogást a hangzásra. Tökéletes. A vendégművésznő mosolya, kedvessége lebilincselő, ráadásul közben rendkívül virtuózan gitározik. A leggyorsabb futamoknál sincs egyetlen mellépengetett hang sem! Gitárjátékával olyan tájakra kalauzol, szerzőkkel és műveikkel ismertet meg, hogy egyik pillanatban egy spanyol szerenádon andalgunk, a másik percben egy argentin tangón dobog a lábunk. Aztán a jazz világába vezet: előbb az osztrákok egyetlen világhírű jazzgitárosa Wolfgang Muthspiel három korai darabjával, majd a legendás amerikai ECM gitárművész Ralph Towner (róla csak a bennfentesek tudják, hogy a bécsi Zeneakadémián szerezte diplomáját) két szerzeményével. Majd vissza Astor Piazzola műveihez. Szinte észre sem vesszük és eltelt másfél óra! S a hálás közönség vastapssal köszöni meg a különleges élményt.

A koncertteremből kifelé menet arról beszélgettünk, lehet, hogy nagy a kínálat, kevesebb a pénzünk (a jegyár nem sokkal magasabb, mint egy mozié), a Budapest Café Fesztivál programjai „hirdetve”, és még sincs másfél milliós fővárosunkban (az elcsépelt szlogent – „Kodály országa”- már nem is említem) háromszáz ember erre a kitűnő koncertre? Honfitársaim a spártaiaknak volt!!!!!!!!!!”

Kedves Gykrantz köszönjük a lemezt!

A lemezen elhangzó számok:
1. Canción triste (Francisco Calleja)
2. Callejón de la luna (Vicente Amigo)
3. Eclipse (Dominic Miller)
4. Un dia de noviembre (Leo Brouwer)
5. An Idea (Leo Brouwer)
6. Te vas milonga (Abel Fleury)
7. Green and Golden (Ralph Towner)
8. Se ela perguntar (Dilermando Reis)
9. Ecrovid (Martin Reiter)
10. Cielo abierto (Quique Sinesi)
11. Un dia de noviembre, var. (Leo Brouwer)

Boros Zsófia – gitár

https://zenekucko.com/05165

0

Visits: 17

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt − három =

Password generation