Annie Fischer – The Complete London Studio Recordings CD6: Schubert, Schumann (2014) Warner Classics

Fischer Annie (1914-1995), a XX. század legendás zongoraművésznője Budapesten született. Szülei korán felfigyeltek különleges zenei tehetségére, így ötéves korától zongoraleckéket kezdett venni. A Zeneakadémia 1923-as növendékhangversenyén már Beethoven C-dúr zongoraversenyét játszotta, csodagyerekként robbant be a magyar zenei életbe. Amikor a zürichi Zeneakadémia tanára, Alexander Schaichet véletlenül fültanúja volt egyik próbájának, Svájcba invitálta, ahol 1926-ban Mozart A-dúr és Schumann a-moll zongoraversenyével nemzetközi bemutatkozására is sor került. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Székely Arnold és Dohnányi Ernő növendéke volt, így a Liszt-féle zongoraiskola közvetlen letéteményese, hiszen két mesterét Liszt egyik legkedvesebb tanítványa, Thomán István mentorálta.

Az 1933-as év fordulópont Fischer Annie karrierjében, ekkor nyerte meg az első Budapesti Liszt Ferenc Zongoraversenyt. Eredetileg nem erre, hanem egy bécsi Brahms-versenyre készült, de Dohnányi unszolására mégis meggondolta magát. Két hónappal a megmérettetés előtt látott neki a felkészülésnek, az Esz-dúr zongoraversenyt már csak az utolsó pillanatban maradt ideje memorizálni. A zsűrit a h-moll szonáta előadásával győzte meg, amely hetvenéves pályafutása során repertoárjának egyik ikonikus darabjává vált. Győzelmét sikeres európai hangversenykörutak és nemzetközi elismertség követte. (zeneversenyek.hu)

A sorozat az EMI által a londoni Abbey Road Stúdióban 1955 és 1966  között rögzített felvételeit tartalmazza.

Franz Schubert (1797-1828)
1. Impromptu in A flat D935 No. 2 [7:23]
2. Impromptu in F minor D935 No. 4 [5:51]

Piano Sonata in B flat D960 [33:18]
3. I. Molto moderato
4. II. Andante Sostenuto
5. III. Scherzo allegro vivace
6. IV.Andante sostenuto

Robert Schumann (1810-1856)
Fantasy in C Op. 17 [29:00]
7. I. Durchaus phantastich
8. II. Massig
9. III. Langsam getragen

Recorded at No. 3 Studio, Abbey Road, London in October 1958 and November 1959

https://tinyurl.com/y4et3kqy

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × öt =

Password generation