B. B. King – The Life of Riley (2014) Geffen Records

Papnevelde barátunk küldte a lemezt a következő ajánlás kíséretével: “Ez a korong az idén megjelent The Life Of Riley című dokumentum film hanganyagaként készült és szerintem egy nagyon hangulatos kis válogatás lett. Az öreg BB King nem szorul bemutatásra. A film készítője Jon Brewer, aki amolyan producer, manager, rendező óriás, – elkötelezett híve a zenének és a bluesnak. A filmet sajnos még nem láttam, de a zenéjét szívesen ajánlom mindenkinek!” Kedves Papnevelde, köszönjük szépen!

Riley B. King (1925. szeptember 16 – 2015. május 14.) egy ültetvényen született a Mississippi állam beli Itta Benában. 9 évesen kezdett gitározni, közben kórusba is járt, ahol énekelni tanult. 20 éves korában Memphisbe ment unokatestvéréhez, ahol kezdetben utcazenélésből próbált megélni, később a helyi WDIA rádióállomás lemezlovasaként dolgozott, amivel regionális szinten ismertté vált. Lemezlovasként kapta a „The Beale Street Blues Boy” becenevet, mely később „Blues Boy King”-re, végül csak B. B. Kingre rövidült. Egy idő után ismét gyerekkori szerelme, a gitár felé fordult, és a Modern Records kiadásában elkészítette első felvételeit.
Szenvedélyes szerencsejátékos lett, vegetáriánus, nem iszik alkoholt és nem dohányzik. Állítása szerint tizenöt gyermek apja, melyek mind más anyától származnak.
A BB King: The Life of Riley (BB King: Riley élete) című dokumentumfilm a mississippi ültetvényektől kezdve egészen a nemzetközi hírnévig követi végig a veterán zenész életét.

A film zenéje:
01. Walking Dr. Bill [Live in Australia 1974] Peter J. Clayton 5:22
02. Nobody Loves Me But My Mother [Album Version] (B.B. King) 1:27
03. To Know You Is to Love You [Album Version] (Stevie Wonder / Syreeta Wright) 8:38
04. Paying the Cost to Be the Boss [Album Version] (B.B. King) 2:35
05. Three O’Clock Blues (B.B. King / Jules Taub) 3:03
06. Sweet Little Angel song review (B.B. King / Jules Taub) 3:14
07. Catfish Blues (Fishin’ After Me) (Robert Petway) 2:33
08. Everyday I Have the Blues [Live at the Regal Theater/1964] (Peter Chatman) 2:39
09. How Blue Can You Get? [Live at the Regal Theatre/1964] (Jane Feather) 3:37
10. Chains and Things [Single Version] (Dave Clark / B.B. King) 4:56
11. The Thrill Is Gone song review (Rick Darnell / Roy Hawkins) 5:26
12. Caldonia [“In London” Version] (Fleecy Moore) 4:00
13. Sweet Sixteen [Live in Africa 1974] (Joe Josea / B.B. King) 6:12
14. Hold On (I Feel Our Love Is Changing) [Album Version]
(Leonard Caston / Will Jennings / Joe Sample / Andrew Lloyd Webber) feat: The Crusaders 4:11
15. When Love Comes to Town [Album Version] (Bono / U2) feat: U2 4:19
16. Riding with the King (John Hiatt) feat: Eric Clapton 4:25
17. Messy But Good [Album Version] (Quincy Jones) 2:35
18. Precious Lord (Rev. Thomas A. Dorsey) 3:23
19. Think It Over [Single Version] (B.B. King) 2:50

http://tinyurl.com/y2seln45

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

B. B. King – The Life of Riley (2014) Geffen Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

11 + 1 =

Password generation