J.J. Cale – #8 (1983/2013) Universal Records Japan

J.J. Cale (született John Weldon Cale, 1938-2013) az oklahomai Tulsában nőtt fel, onnan ment először Nashville-be, majd a hatvanas évek elején Los Angeles-be szerencsét próbálni zenészként (első kislemeze már 1958-ben megjelent), de már éppen feladta volna zenei álmait, amikor Eric Clapton 1970-ben feldolgozta és sikerre vitte egyik dalát, az After Midnightot.

JJ Cale is elkezdett lemezeket készíteni, dalainak hangzását tulsa soundnak keresztelték el, melyben blues, country, jazz, rockabilly, cajun keveredik, jellemzője a nagyon nyugodt, csendes hangulat. Saját felvételei közül az 1972-es Naturally című első lemezén szereplő Crazy Mama vitte a legtöbbre és még vihette volna tovább is, de Cale megtagadta, hogy a korszak népszerű tévéműsorában saját zenekara nélkül, tátogóénekléssel lépjen fel. Ezzel nagyjából el is könyveltén nehéz esetnek, aki remek dalokat és lemezeket készít, melyek közül a Cocaine Clapton előadásában lett nagy siker. Vele 2006-ban közös albumot is kiadott The Road To Escondino címmel.

Cale a nyolcvanas évek elején beleunt a zenebizniszbe és visszavonult hét évre, utána egy darabig ismét rendszeresen, majd a kilencvenes évek második felétől csak nagyon szórványosan jelentkezett új albumokkal. 2006-ban portréfilm készült róla, To Tulsa And Back: On Tour With JJ Cale címmel. Utolsó lemeze 2009-ben jött ki. (recorder.blog.hu)

Tizenegy évvel az első nagylemez megjelenését követően jelent meg  J.J. Cale nyolcadik albuma.
Észrevehettétek, hogy nem nagyon törte a fejét az albumok címén.

A számok:
All tracks written by J. J. Cale, except where noted.

1. “Money Talks” (Cale, Christine Lakeland) 4:19
2. “Losers” (Cale, Christine Lakeland) 2:40
3. “Hard Times” 3:55
4. “Reality” 2:22
5. “Takin’ Care of Business” 2:10
6. “People Lie” 2:11
7. “Unemployment” 4:09
8. “Trouble in the City” 3:22
9. “Teardrops in My Tequila” (Paul Craft) 2:15
10. “Livin’ Here Too” 2:18

A zenészek:
J. J. Cale – Vocals, guitar, Drums, arranger, piano, bass
Steve Ripley – Guitar, engineer
Richard Thompson – Guitar
Ray Edenton – Guitar
Weldon Myrick – Guitar (steel)
Bob Moore – Bass
Jim Karstein– Drums
Tim Drummond – Drums
Karl Himmel – Drums
Buddy Harman – Drums
Jim Keltner – Drums
Glen D. Hardin – Keyboards, drums
Christine Lakeland – Vocals, keyboards
Tony Migliore – Piano
Spooner Oldham – Keyboards

https://zenekucko.com/07256

0

Visits: 11

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

J.J. Cale – #8 (1983/2013) Universal Records Japan” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

egy × kettő =

Password generation