György Perczel – My Love (1999) BMC

Perczel György 1963. május 2-án született Budapesten. Nyolcévesen kezdett zongorázni, és hamarosan állandó nyertese lett a korosztályos versenyeknek. Első önálló koncertjét tizenhat évesen adta a BMK színháztermében, Simon Géza Gábor szervezésében.
Ezután rendszeres fellépő lett különböző jazzklubokban, szólistaként, illetve az általa vezetett kvartett élén. 1984-ben szerzett tanári és művészdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán. A következő évben ő lett a Székesfehérvári Big Band első pianistája. Friss diplomásként gyakran dolgozott a vendéglátóiparban, például 1987 márciusától fél éven át a Hotel Hilton Margaréta-teraszán. Ugyanebben az időben a Kati Bár és a Lidó Bár állandó fellépő művészének számított. Zongora-ütőhangszer formációban játszott Müller Györggyel a Balettintézet jazzbalett óráin. Ugyancsak 1986-87-ben a Veszprémi Dixieland Zenekarral is több koncertet adott.

Még 1987-ben Torontóba költözött, és 1992-ig ott élt. 1989-ben a Humber College of Music zongoristájaként megnyerte a Musicfest Canada ’89 országos jazzversenyt. Megalapította a George Perczel-John Allen Jazz Combót, mellyel számos torontói klubban hangversenyezett. Emellett vendégszólistaként szerepelt más együttesekben is, ahol gyakori partnerei voltak a következő jazz-zenészek: Mark Chaput (trombita), David Hutchinson (dob), Steve Clark (bőgő), Ron Rooth (dob), Heine (bőgő), Mike Felice (szaxofon), Brent Dunbar (dob), valamint Abraham Falconer és Anna De Francesco (ének). A pianista Kanadában is folytatta a „vendéglátózást”, legalább tíz torontói szállodában muzsikált.

Budapestre való visszatérése után nem sokkal szólókoncertet adott a Fürst Sándor utcai Zeneiskola nagytermében, ahol már gyermekfejjel is többször fellépett. Főként magántanításból él, eddig három lemezt jelentetett meg, melyeken szólóban és trióban hallható a játéka. Trióiban többek között Parádi József, Sárkány Sándor és Orbán György bőgős, valamint Jeszenszky György, Jellinek Emil, Papp Csaba és Bágyi Balázs dobos vett részt. 2004-ben egy ideig Indonéziában dolgozott, ahol workshopokat rendezett.

A számok:
1. Yesterdays (Jerome Kern) (5:18)
2. A Childe Is Born (Thad Jones) (5:32)
3. The Days Of Wine And Roses (Henry Mancini) (4:08)
4. Moonlight In Vermont (Horace Silver) (3:00)
5. Chicago (Cole Porter) (6:00)
6. When I Fall In Love (Victor Young) (11:33)
7. My Romance (Richard Rogers) (6:30)
8. Song For My Father (Horace Silver) (5:19)
9. Milano (Bill Evans) (7:00)

Közreműködik:
1-5,9 Perczel György – solo piano
6-8: Perczel György – piano, Sárkány Sándor – double bass, Nagy Károly – drums

http://tinyurl.com/yxpaqv9c

0

Visits: 11

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 9 =

Password generation