Queen – Queen II (1974) EMI

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat háromszáztizedik (310) lemeze a brit Queen együttes második albuma.

“A korai Queen stílusának meghatározása nem könnyű feladat, hiszen a négy, egymástól eltérő ízlésű tag (akik mindegyike dalszerző lett a harmadik lemeztől kezdve) szerzeményeiben keverednek a hard, glam, pomp és prog rockos hatások, és persze még sok minden más is (például vaudeville, pop vagy blues rock). A valódi egyediséget a szerzői véna mellett több elem garantálta. Egyrészt ott volt Freddie angyali tisztaságú hangja, amely még a legmagasabb tartományokban is mindig erős és érzelemmel teli maradt, miközben játszi könnyedséggel ültetett az ember fülébe olyan dallamokat, amiktől egyhamar aligha volt szabadulás. Ám nemcsak az ének-, hanem a gitárhang is páratlan volt: Brian May újító megoldásai mellett is mindig az érzésre, a szinte énekelhető harmóniákra és szólókra helyezte a hangsúlyt. A koronát minderre a gyakran használt, többszólamú, nagyívű vokál tette fel, a Queen-hangzás azon eleme, amelyet a legtöbbször alkalmaztak később a bandán felnőtt metal és rock csapatok tucatjai.

A fenti három stílusjegyből az utóbbi a debütalbumon még nem igazán jelent meg, az alig egy hónap alatt rögzített Queen II viszont már tele volt ilyen megoldásokkal. Rögtön a nyitó, instrumentális Procession erős középkori érzetet kelt, a sejtelmes, helyenként misztikus hangulat a számok nagy részét meghatározza. Pár évvel később Brian így jellemezte hozzáállásukat: „Olyan rockzenét akartunk játszani, amelyben benne van a kedvenceink egy részére, a Led Zeppelinre vagy a The Who-ra jellemző erő, de ugyanakkor sokkal több dallamot, harmóniát alkalmaz, nemcsak a vokálokban, hanem a gitárjátékban is.”
Az akkoriban természetesen kizárólag bakeliten megjelenő lemezt sajátos kettőség jellemzi: a korai időszak két fő dalszerzőjének számait két külön oldalra tették fel. Így a White Side-ra keresztelt A-oldalt Brian 4 szerzeménye uralja (kiegészítve Roger Taylor direktebb, rockos témájával, a The Loser In The Enddel), a Black Side-on viszont teljes egészében Mercuryé a terep. Mindkét rész jól tükrözi a dalszerzők személyiségét, hiszen a White Side (középpontjában az állítólag egy vak lány által inspirált, sok évvel korábban született White Queennel) komolyabb, merengősebb, visszafogottabb hangvételű, míg a Black Side sokszínűbb, gátlástalanabb, amely azonnal lerohanja és zavarba ejti az embert.” (Timár Attila)

A számok:
1. Procession (Instrumental) (May) 1:12
2. Father to Son (May) 6:14
3. White Queen (As It Began) (May) 4:34
4. Some Day One Day (May) 4:23
5. The Loser in the End (Taylor) 4:02
6. Ogre Battle (Mercury) 4:10
7. The Fairy Feller’s Master-Stroke (Mercury) 2:40
8. Nevermore (Mercury) 1:15
9. The March of the Black Queen (Mercury) 6:33
10. Funny How Love Is (Mercury) 2:50
11. Seven Seas of Rhye (Mercury) 2:50

A zenészek:
Freddie Mercury – lead and backing vocals, piano, harpsichord on “The Fairy-Feller’s Master-Stroke”, string piano on “Nevermore”
Brian May – electric and acoustic guitars, bells on “The March of the Black Queen”, lead vocals on “Some Day One Day”, backing vocals, piano and organ on “Father to Son”
Roger Taylor – drums, gong on “Ogre Battle”, marimba on “The Loser in the End”, backing vocals, additional vocals on one line of “The March of the Black Queen”, lead vocals on “The Loser in the End”
John Deacon – bass guitar, acoustic guitar on “Father to Son”
+
Roy Thomas Baker – castanets on “The Fairy Feller’s Master-Stroke”, stylophone on “Seven Seas of Rhye”.
Robin Cable – piano effects (with Mercury) on “Nevermore”

https://tinyurl.com/y65xkfzh

0

Visits: 9

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkilenc − tizennyolc =

Password generation