„Már gyermekkoromban is öregember akartam lenni”, körülbelül így nyilatkozott Tom Waits egy korai kiadványához kapcsolódó egyik interjújában. Sétapálcával, hajlott háttal beülni egy koszos bárba, és üveges tekintettel merengeni a szép napokon, a megvénült ismerősökön, fiatalokat okítani, akik a mocskos történetekért cserébe meghívnak egy whiskey-re.
23 éves volt, mikor a Closing Time (1973) című debütalbumot piacra dobták, az azt nyitó Ol’ 55-ot pedig a The Eagles is feldolgozta. Ekkora Waits már mindent látott, hallott és olvasott, ami az elkövetkezendő pályafutása gerincét adta. A beatirodalom triászának és a kortárs, Charles Bukowski érájának akkora már kifulladóban lévő világát élte tovább; az 50-es évek hangulata ejtette rabul. Gyerekkora meghatározó élményei voltak a mexikói bárok – ahova gyakran átugrottak édesapjával -, rendőri rajtaütések, korrupció, a prostituáltak, az extravagáns vonalvezetésű kocsik, a kaliforniai éjszakák. Kifogyhatatlan volt, ha kifinomultan romlott bárdalokat kellett alkotni zongorára és szaxofonra, melyek témái a maguk szűk terén belül a nőktől a kocsmai verekedéseken át, régi autókig terjedtek. Tulajdonképpen ebből élt, – bárokban zenélt -, amíg le nem szerződött az Asylum kiadóhoz. Waitsnak nem kellett megszenvednie a sikerért, azt tette, amihez értett, nem volt szüksége arculattervezésre, senki nem tudta volna jobban eladni, mint saját maga, az volt, és most is az, amilyennek az emberek látni akarnak egy ilyen figurát. Elegáns és szakadt. Neki ez megy. Andalító szerelmesdalokat elfúló, nikotinban pácolt hangon elhörögni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Tökéletes klisék, telve gúnnyal, mély érzésekkel, mindezt jobbára leheletkönnyű csomagolásban. Többnyire így írhatom körül, ettől eltekintve ez is csak általánosságban igaz, mivel több mint 30 év zenélés, kiadó- és zenésztárs-váltás, filmszerepek és azok megzenésítése során jól elkülöníthető korszakok váltották egymást.
„Születtem 1949. december 7-én a kaliforniai Pomonában, ha úgy adódik, sokat iszom, és lenyomok egy rendes biliárdpartit, igazi szórakozást a kedd esték jelentik a tijuanai Manhattan Clubban. Most Los Angeles Silver Lake kerületében lakom, elhivatott Angelino vagyok, és eszem ágában sincs elköltözni egy coloradói fakunyhóba. Bejön nekem a szmog, a forgalom, a kattant emberek, a lerobbant kocsik, a hangos szomszédok, a zsúfolt bárok, és időm nagy részé azt autómban töltöm, útban a mozi felé.” (rtp, subterra.hu)
1. “Ol’ ’55” 3:58
2. “I Hope That I Don’t Fall in Love with You” 3:54
3. “Virginia Avenue” 3:10
4. “Old Shoes (& Picture Postcards)” 3:40
5. “Midnight Lullaby” 3:26
6. “Martha” 4:30
7. “Rosie” 4:03
8. “Lonely” 3:12
9. “Ice Cream Man” 3:05
10. “Little Trip to Heaven (On the Wings of Your Love)” 3:38
11. “Grapefruit Moon” 4:50
12. “Closing Time” (Instrumental) 4:20
A zenészek:
Tom Waits – vocals, piano, guitar, harmonium, harpsichord, celeste
Delbert Bennett – trumpet
Shep Cooke – guitar, backing vocals on “Old Shoes (& Picture Postcards)”
Peter Klimes – guitar, pedal steel guitar on “Rosie”
Bill Plummer – double bass
John Seiter – drums; backing vocals on “Ol’ 55” and “Rosie”
Guest musicians:
Arni Egilsson – bass guitar on “Closing Time” (Instrumental)
Jesse Ehrlich – cello on “Martha”
Tony Terran – trumpet on “Closing Time” (Instrumental)
http://tinyurl.com/y67zj5su
1995 Reissue (Mp3 320 – Latya)
http://textuploader.com/dhlc0
Visits: 8
Publication author
