Graham Bond – Holy Magick (1970/2007) Universal Distribution

Graham Bond (Graham John Clifton Bond, 1937-1974)  1937. október 28-án született az Essexben lévő Romford nevű kisvárosban. Korán árvaságra jutott, Dr. Bernard fogadta örökbe az asztmával is küzdő kisfiút, és zenére taníttatta. A Don Rendell kvintett alt-szaxofonosa lett, de a jazzről hamar lemondott a R&B kedvéért.
Cyril Davies-t pótolta Alexis Korner Blues Incorporated-jében 1962-ben, ahol Hammond orgonán is játszott, aminek később nagy kísérletezőjévé vált. A bulik színesítésére sokszor együtt játszott orgonán és szaxofonon. Ő volt az első zenész, aki mellotront használt.
1963-ban egy szupertriót szervezett a Korner-től kivált tagokból, Jack Bruce lett a basszusgitáros és Ginger Baker a dobos. Rövid időre csatlakozott hozzájuk John McLaughlin, a skót gitáros, – akit a koncerteken időnként Neil Hubbard stúdiózenész próbált meg helyettesíteni – valamint Dick Heckstall-Smith szaxofonos. Ezzel létrejött a Graham Bond Organization.
A zenei anyagok kiválóak volt, mégsem értek el velük komoly kereskedelmi sikert. Korabeli beszámolók szerint a jazzkedvelőknek túl zajosak voltak és nagyon rockosak, a pop-közönség számára pedig zenéjük túl komplikált és dzsesszes volt.
Jack Bruce és Ginger Baker távozásával – akik Claptonnal létrehozták a Creamet – Graham tovább próbálkozott Hubbard-dal, Heckstall-Smith-szel és Jon Hiseman-nel.
Azután ők is elmentek Mayallhoz és a Colosseumhoz. A Graham Bond Organization 1967 szeptemberében végleg lehúzta a rolót. A legnagyobb baj talán az volt velük, hogy egyrészt megelőzték a korukat, másrészt túl jók voltak, (erről bárki meggyőződhet, ha meghallgatja a Live At Klook Kleek című albumukat), harmadrészt pedig “túl sok volt a dudás az Organization csárdában.”
Graham Bond ezt követően Amerika felé vette az útirányt. A Pulsar kiadónál két LP-t is megjelentetett, a Love Is The Law-t 68-ban és a The Mighty Graham Bond címűt egy évvel később. Még egy saját lemezzel próbálkozott, Solid Bond címmel 1970-ben, majd Ginger Baker rövid életű Airforce bandájában zenélt egy ideig. Ezután a Cream költő szövegírójával, Pete Brownnal dolgozott együtt, amit a Two Heads Are Better Than One című nagylemezen hallhatunk.
Bond, feleségének Diane Stewart-nak a hatására – aki a mágia iránt erősen vonzódott – tiszavirág-életű együttest alakított Magus néven. Magánélete időközben mély válságba került, házassága tönkrement, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a kábítószer problémák 1973-ban idegösszeroppanáshoz vezettek.
1974. május 8-án halálos baleset érte, de az is lehet, hogy önmaga vetett véget életének. A londoni Finsbury Park metróállomáson a kerekek alá esett – a körülmények máig tisztázatlanok. Szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, mindössze az amulettje maradt épségben, az okkult tudományok megszállottjai természetesen azonnal elkezdték gyártani a teóriákat. Mindössze 37 éves volt.” (Géczi László, harmonet.hu)

1970-ben megismerkedett Diane Stewart amerikai énekesnővel, s vele készítette ezt lemezt, melynek A oldalán egy több tételből álló 23 perces opusz kapott helyet.

A lemez készítői:
Graham Bond – organ, sax, vocals
Diane Stewart- vocals
John Gross – sax
Rick Gech & Alex Dmochowski – bass
John Moorshead & Kevin Stacey – guitar
Steve York, Aliki Ashman, Annette Brox & Victor Brox – vocals
Keith Bailey & Godfrey McLean – drums
Pete Bailey – percussion
Jerry Salisbury- horns

A számok:
A1 Meditation – Aumgn
A2 The Qabalistic Cross
A3 The Word Of The Aeon
A4 Invocation To The Light
A5 The Pentagram Ritual
A6 Qabalistic Cross
A7 Hymn Of Praise
A8 12 Gates To The City
A9 The Holy Words – Iao Sabao (Those Are The Words)
A10 Aquarius Mantra (In Egyptian)
A11 Enochian (Atlantean) Call – Abrahadabra – The Word Of The Aeon
A12 Praise ”City Of Light”
A13 The Qabalistic Cross – Aumgn

B1 Return Of Arthur
B2 The Magician
B3 The Judgement
B4 My Archangel Mikael
Bonus tracks:
1. Water Water (Single Version)
2. 12 Gates To The City (Single Version)

https://cutt.ly/IwPTP4

0

Visits: 13

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenhárom − hét =

Password generation