The Low Anthem – Smart Flesh (2011) Nonesuch Records

fejes cikkéből, est.hu, 2011. február: “Idén már a Grammy-gála szervezőinek is feltűnt, hogy van egy masszív folk/country vonulat a popzenében, amivel számolni kell, ezért a díjátadó programjába is beépítettek egy ilyen blokkot, több fellépővel, és ez éppenséggel a cirkusz egyik legütősebb attrakciója lett. A The Low Anthem jókor jött – jó helyre.

Az elmúlt pár évben már nem csak Ryan Adams-t nem ciki szeretni, itt van nekünk a Mumford & Sons, a The Avett Brothers, a Band Of Horses, a Tired Pony, Laura Marling és most már a The Low Anthem is. A zenekar egyébként nem most mutatkozott be, ez a negyedik lemeze, de a hírnevet az előző Oh My God, Charles Darwin hozta meg számára, ami először szerzői kiadásban jelent meg, majd a neves Nonesuch Records adta ki újra. A Rhode Island-i együttes 2006-ban kezdett zenélni; az alapító Ben Knox Miller és Jeffrey Prystowsky sok műfajban kipróbálta magát, végül a folknál kötöttek ki.
Az új lemezt egy elhagyatott élelmiszergyárban vették fel három hónap alatt, a “hely szelleme” pedig rányomta a bélyegét a dalok hangulatára. Bár az előző kiadvány is hordozott melankolikus hangulatú nótákat, most még inkább a belassulás és befordulás jellemzi a szerzeményeket. Furcsa hangszer ezúttal is akad, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy sokszínű a lemez. Mindössze két tempósabb számot kapunk, ilyen a karcos Boeing 737, mely a duhaj Neil Youngot juttatja eszünkbe, illetve a második félidőben a The Bandet idéző Hey, All You Hippies!, ám a maradék fél órában andalító balladákat érkeznek, melyek ugyan hangulatosak, egy idő után mégis meglehetősen unalmassá válnak.”

A dalok:
01. “Ghost Woman Blues” (George Carter)
02. “Apothecary Love”
03. “Boeing 737”
04. “Love and Altar”
05. “Matter of Time”
06 “Wire” (Jocie Adams)
07. “Burn”
08. “Hey, All You Hippies!”
09. “I’ll Take Out Your Ashes”
10. “Golden Cattle”
11. “Smart Flesh”

A lemez felvételeinek készítésekor a csapat tagjai:
Ben Knox Miller – lead vocals, guitar
Jeff Prystowsky – drums, vocals, double bass
Jocie Adams – vocals, clarinet, organ, dulcimer
Mat Davidson – bass guitar, various instruments

https://tinyurl.com/yxqo8rdf

0

Visits: 1

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

The Low Anthem – Smart Flesh (2011) Nonesuch Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy × öt =

Password generation