Queen – Sheer Heart Attack (1974) EMI Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat háromszáztizenhetedik (317) lemeze a brit Queen együttes harmadik nagylemeze.

Az együttes karrierje a kezdeti buktatók után 1974 elején kezdett felívelni, felkerültek a brit slágerlistákra, az eddig hezitáló csapattagok pedig elhagyták civil foglalkozásukat, és teljes figyelmükkel az együttesre koncentráltak. Egy jól sikerült angliai koncertsorozat után kísérőzenekarként elindulhattak az első amerikai turnéjukra, ami óriási élményt jelentett számukra. A sikeresen induló körutat Brian May gitáros betegsége szakította meg, ami miatt azonnal haza kellett utazniuk. Nem akarták vesztegetni az időt, ezért rögtön a stúdióba vonultak, és nekikezdtek a következő lemezük felvételeinek. Egy idő után May is csatlakozott hozzájuk, de szerencsétlenségére újból megbetegedett, így rengeteg időt töltött a kórházban – mialatt a csapat többi tagja nélküle intézte a felvételeket, ő attól félt, hogy visszahúzza az éppen sikerre jutó együttest, és a társai esetleg másvalakivel akarják majd pótolni. Végül a gitárjátékot felépülése után, utólag játszotta fel a szinte kész dalokhoz.
Az előző lemezük mérsékelt sikerét látva úgy döntöttek, hogy ezúttal egy egyszerűbb albumot hoznak össze, amelyet könnyebben meg tudnak érteni az emberek. A felvételek három hónapig tartottak, és a tagok elmondása szerint igazán megerőltetőek voltak.
Az album mind kereskedelmileg, mind kritikailag jó fogadtatásra talált: Angliában a második, Amerikában az említésre méltó tizenkettedik helyet érte el a slágerlistán, és a kritikusok rendre dicsérték. Az NME szerint végig kiváló, hibátlan dalokkal, a Rolling Stone pedig tiszteletreméltónak nevezte az együttes képzettségét és bátorságát. A visszatekintő kritikák is rendszerint pozitívan írnak róla, általánosságban pedig az együttes egyik legjobb albumának tartják. (Wikipédia)

A számok:
01. “Brighton Rock” 5:08
02. “Killer Queen” 3:01
03. “Tenement Funster” 2:48
04. “Flick of the Wrist” 3:19
05. “Lily of the Valley” 1:43
06. “Now I’m Here” May 4:10
07. “In the Lap of the Gods” 3:20
08. “Stone Cold Crazy” 2:12
09. “Dear Friends” 1:07
10. “Misfire” 1:50
11. “Bring Back That Leroy Brown” 2:13
12. “She Makes Me (Stormtrooper in Stilettos)” 4:08
13. “In the Lap of the Gods… Revisited” 3:42

A zenészek:
Brian May – gitár, vokál, zongora: „Now I’m Here” és „Dear Friends”, eredeti George Formby ukulele-bendzsó: „Bring Back That Leroy Brown”, ének: „She Makes Me”
Freddie Mercury – vokál, zongora, orgona: „Now I’m Here”
John Deacon – basszusgitár, nagybőgő: „Bring Back That Leroy Brown”, akusztikus gitár, majdnem minden gitár: „Misfire”
Roger Taylor – dob, vokál, ének: „Tenement Funster”

https://tinyurl.com/y5sxtdyt

0

Visits: 6

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Queen – Sheer Heart Attack (1974) EMI Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

2 + tizenhét =

Password generation