Stray Cats ‎– 40 (2019) • Surfdog Records

A legendás rockabilly csapat alapítói – azaz Brian Setzer (gitár, ének), Lee Rocker (basszusgitár, ének) és Slim Jim Phantom (dob, ének) – ismét együtt dolgoztak. Karrierjük négy évtizedes ünneplésére nemcsak koncertekkel készülnek, hanem egy május 24-én megjelent nagylemezzel is.

A Stray Cats tagjai a 2018-as év második felét a Nashville-ben található Blackbird Studios falai között töltötték, ahol felvették az új anyagukat. Akkoriban több mint tíz év kihagyás után ismét együtt koncerteztek az USA nagyvárosaiban és a koncertek hatására rögtön belevetették magukat új dalok írásába Peter Collins (Rush, Bon Jovi, The Brian Setzer Orchestra) producer és Vance Powell (Jack White, Chris Stapleton, Arctic Monkeys) hangmérnők vezetésével. Az elkészült dalok a ’40’ címre keresztelt lemezen kaptak helyet, amelyet a Surfdog Records és a Mascot Label Group adott ki május 24-én.

Brian Setzer így nyilatkozott az újdonságról, hiszen 26 évvel ezelőtt jelentkeztek utoljára stúdióalbummal: „Meg kell értenetek, hogy a Stray Cats milyen különleges csapat. Én egy öreg, üreges testű gitáron játszom, Slim Jim mindössze 2 vagy 3 dobon és Lee Rocker pedig egy igazi akusztikus basszust csapkod. Nagyon örültem neki, hogy a barátaimmal ismét új dalokat írhattunk. Valahogyan egy új és érdekes hangzást sikerült az új lemeznek készítenünk.

01. Cat Fight (Over A Dog Like Me)
02. Rock It Off
03. I’ve Got Love If You Want It
04. Cry Danger
05. I Attract Trouble
06. Three Time’s A Charm
07. That’s Messed Up
08. When Nothing’s Going Right
09. Desperado
10. Mean Pickin’ Mama
11. I’ll Be Looking Out For You
12. Devil Train

Bass, Vocals – Lee Rocker
Drums, Vocals – Slim Jim Phantom
Guitar, Vocals – Brian Setzer

https://links.snahp.it/fOvRfADyTCHxBtdttiJdQvhun8ebPZhUc84




 

0

Találatok: 52

Publication author

offline 1 nap

dali300

34
Comments: 344Publics: 1253Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?