Miriam Makeba – Sangoma (1988) Warner Bros. Records

Miriam Makeba dél-afrikai énekesnőt már életében Mama Afrikaként tisztelték. 1932.március 4-én született Johannesburgban és 2008. november 10-én egy olaszországi turné közben hunyt el Castel Volturnoban.

Halálakor a Quart.hu így írt róla:
“Miriam Makeba már évtizedekkel azelőtt a világzene sztárja volt, hogy a műfajt egyáltalán feltalálták volna. Ő volt az első világhírűvé vált afrikai zenész, miután egy apartheid-ellenes musicalben való szereplés után el kellett hagynia a különösen durva faji megkülönböztetésről ismert hazáját, Dél-Afrikát.
Akkori férjével, a szintén világhírű trombitás-énekes-zeneszerző Hugh Masekelával ekkor kerültek előbb Londonba, majd az ott megismert Harry Belafonte segítségével az Egyesült Államokba, ahol karrierje kiteljesedett. Az 1960-68 közötti időszak volt karrierje csúcsa: a New York-i évek során tíz lemeze jelent meg, köztük 1967-ben legnagyobb slágere, a Pata Pata. 1968-ban összeházasodott Stokely Carmichaellel, a keményvonalas polgárjogi mozgalom, a Fekete Párducok emblematikus és ellentmondásos figurájával. Lemezszerződéseit fel-, koncertjeit lemondták, és a Fekete Párducokon belüli is szakadás következett be, a házaspár pedig Guineába költözött, ahol Carmichael a pánafrikai baloldali-marxista mozgalom egyik fő ideológusa és a guineai elnök tanácsadója lett, Makebát pedig az ország ENSZ-nagykövetévé nevezték ki.
Makeba később ezért a tevékenységéért, illetve még 1963-ban az ENSZ előtt tartott, az apartheidről szóló addig legrészletesebb beszámolóért kapta meg később a szervezet békedíját. Utóbbi miatt fosztották meg dél-afrikai állampolgárságától 1963-ban, amely után nyolc más állam útlevelével rendelkezett még élete során (többek között Ghana, Guinea, Tanzánia, Franciaország, Kuba, Olaszország és Belgium állampolgára is volt).
Makeba élete mozgalmas volt, de csak ritkán volt boldog is. Házasságai rosszul sikerültek, egyetlen lánya Bongi – akivel korábban közös lemezt is készített – 36 éves korában szülési komplikációkban meghalt, két unokáját Zenzit és Lumumbát maga nevelte. Túlélte egy rákot és az alkoholizmust és élete jelentős részében nélkülözött. Legnagyobb slágerei jogdíjaiból – tapasztalatlansága miatt – nem részesült, életrajzai rendre megemlítik, hogy lánya temetésére koporsót sem tudott vásárolni.

A nyolcvanas évek végén ívelt fel megint karrierje, miután Paul Simon Graceland című lemezén és turnéján szerepelt, majd nem sokkal később Dél-Afrikában megbukott az apartheid-rezsim és a börtönből kiszabadult és hamarosan elnökké választott Nelson Mandela hazahívta, mint az apartheid elleni küzdelem egyik hősét. Az utóbbi években ismét sorra jelentek meg lemezei, mióta a Putumayo 2000-ben kiadta Homeland című lemezét, ismét az afrikai zene élvonalában emlegették a nevét. “

A dalok:
1 Emabhaceni
2 Baxabene Oxamu
3 Ngalala Phantsi
4 Ihoyiya
5 Kulo Nyaka
6 Baya Jabula
7 Mabhongo
8 Ingwemabala
9 Mosadi ku Rima
10 Angilalanga
11 Ungakanani
12 Ngiya Khuyeka
13 Nyankwabe
14 Sambuyoma
15 Congo
16 Nginani Na
17 Imam Uyajabula
18 Nyamuthla
19 Icala

https://zenekucko.com/06358

0

Visits: 3

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy + 4 =

Password generation