Szarka Tamás – Sósósó (2019) Szerzői kiadás

Sósósó címmel új lemezt készített Szarka Tamás. Sötét, a halállal foglalkozó dalokkal tele anyagot adott ki a zenész. Az elsősorban hegedűn játszó és éneklő, de a Sósósón kontrát, gitárt és ütőhangszereket is megszólaltató Szarka Tamás elmondta, hogy a kiadvány tizenegy dala az elmúlt két évben gyűlt össze, néhányat közülük már egy ideje játssza csapatával koncerteken.

A nyitódal, a Tündértakaró egy halottkísérő dal, és a kilencvenes évekből való, amikor a Ghymes és a Vujicsics Együttes Miqueu Montanaro okcitán zenész Vents d’Est (Keleti Szél) elnevezésű projektjével koncertezett Dél-Franciaországban. dalt most Győri Károly, a Vujicsics hegedűse emlékére tette fel a lemezre. Nagyon jó barátja volt, aki hirtelen és fiatalon halt meg 2006-ban. A Tulipán a marosszéki forgatós mintájára született, az Üzenet a Parnasszus, ami egy balkáni ringató, a zenésznek a 7/8-os ütem iránti imádatát tükrözi, A gyermek és a Korona a tavalyi budapesti tűzijátékra írt kompozíciót idézi meg. A Zöld erdőben az ismert népdal szövegét írta tovább Szarka Tamás, ez is 2018. augusztus 20-án hangzott el, akkor Miklósa Erika előadásában.

Szlovákiában élek és borzasztóan megrázott Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kusnirová tavalyi kivégzése. Mindössze hét kilométerre tőlem történt a gyilkosság, az áldozatoknak a Volt egy álmom című dalban állítok emléket. A címadó Sósósó a saját halálomra írott kis vidám dal, amit azért is írtam, mert az elmúlás témája mindannyiunkat foglalkoztat. A lemez záródarabja, a Csók picit reggae-s, rapelek is benne” – nyilatkozta Szarka Tamás.

Tracklist:

01 – Tündértakaró
02 – Tulipán
03 – Úgy fázom
04 – Üzenet a parnasszusról
05 – Nem bánom
06 – Ezeregy éjszaka
07 – A gyermek és a korona
08 – Zöld erdőben
09 – Volt egy álmom
10 – Sósósó
11 – Csók

https://tinyurl.com/y4j3oks7

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 4

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

19 − 6 =

Password generation