Kolinda – Ráolvasás (1997) Fonó Records

Kolinda

“Nagyot gondolt tavaly a Kolinda vezetője, Dabasi Péter: koncertezni és lemezeket jelentetni meg Magyarországon. A koncertekre még egy fél évig – amíg Várhelyi Lilla hazatelepül Németországból – várni kell, de az első lemez már itt van.

(Egy másik is szóba került, egy válogatás a külföldön megjelentekből; a Hungaroton örömest adta volna hozzá a nevét, ha a zenekar kifizeti a jogdíj és a gyártás költségét.) Ez a Ráolvasás egy több mint húsz éve – igaz: megszakításokkal és változó tagsággal – működő legendás folkzenekar első hazai albuma, nyilván szomorkásan cseng ez a történet, de legalább ez van. És azt kell mondanom, Dabasi annyira kiforrott zeneszerző, hogy ebben a Ráolvasásban még sok-sok Kolinda-szám hallható, egyfelől. A szelídebbek, az intimebbek, a megnyugtatók közül valók. Másfelől mintha túlzottan is meghittre sikeredett volna a hangvétel: a “régi” hívek, meglehet, hiányolni fogják azt a fordulatosságot, véresebb lüktetést, amely ugyancsak a zenekar meghatározó jegyei közé tartozott.” – írta írta a lemez megjelenésekor Marton László Távolodó a Magyar Narancsban.

A számok:
1. Hármasugrás (Skip in Threes) (Peter Dabasi) 3:48
2. Szótlan Dallamok (Without Words) (Peter Dabasi) 4:34
3. Ráolvasás (Incantation) (Peter Dabasi) 6:28
4. Álom-tó (Dream Lake) (Peter Dabasi) 3:57
5. Botladozva (Stumbling) (Peter Dabasi) 3:04
6. Elégia (Elegy) (Peter Dabasi) 4:26
7. Kötõdések (Affinities) (Lilla Varhelyi) 1:26
8. Hétrõl hétre (Sevens) (Peter Dabasi) 3:15
9. Négyszemközt (Face to Face) / Air az ötben (Air in Five) (Peter Dabasi) 6:45
10. Tivadar – hommage á Jacob van Eyck (Gyorgy Robert) 2:37
11. Vadorzó (The Poacher) (Peter Dabasi) 3:55
12. Románc (Romance) (Peter Dabasi) 4:00
13. Coda (Peter Dabasi) 2:10
14. Újra együtt (Together Again) (Traditional) 1:29

A zenészek:
Dabasi Péter (Viloncello, Gadulka, Kaval and Vocals)
Kováts Dóra (Violin, Flute and Vocals)
Kőszegi Péter (Double Bass)
György Róbert (Flute, Recorder, Oboa)
Várhelyi Lilla (Violin, Bass Violin, Gadul, Vocals)
Széki József (Percussion)

https://tinyurl.com/y4nslshx

0

Visits: 20

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × 5 =

Password generation