Hildur Guðnadóttir – Joker [OST] (2019) • Web [24-bit/48KHz]

Nem szeretem a szuperhős filmeket, kivétel a Christopher Nolan-féle Batman trilógiát. Most talán itt egy újabb reménysugár.
… Joker megunhatatlanságának oka a karakter karizmáján, beteg humorán, feledhetetlen szövegein, kontrasztosságán túl a tetteiben megbúvó filozófia is. A számos idea közül a leghangsúlyosabbak az anarchista elvek: miközben Jokernek minden tette személyesen Batmannak szóló „csíny”, azért a mélyebb Joker-értelmezéseket tartalmazó történetekben mindig van mögöttes célja is, ez a cél pedig nem más, mint a káosz, éspedig nem azért, hogy a káosz uralásával Joker hatalomra tegyen szert. A cél a káosz maga, ugyanis antihősünk abban látja az emberiség alaptermészetének megnyilvánulását. Joker szerint, bár hajlamosak vagyunk a szöges ellentétét hinni, magunkat eredendően jó, felsőbbrendű lényeknek gondolva, az emberek valójában állatias ösztöneik által vezérelt véglények, akiket csak a civilizált világrenddel járó keretek tartanak kordában: államrend, kormányok, hatóságok, és társaik. Ha pedig ezeket ellehetetlenítik, az emberiség erkölcs és korlátok nélküli káoszba fullad, aminél szórakoztatóbb, alázatosabb és őszintébb dolgot Joker el sem tud képzelni. Ez pedig, úgy tűnik, egy olyan tükör, amibe szívesen nézünk bele – hogy felkészülésként, vagy cáfolat keresésére, ez már egy másik kérdés.
/24.hu/

1. Hoyt’s Office
2. Defeated Clown
3. Following Sophie
4. Penny in the Hospital
5. Young Penny
6. Meeting Bruce Wayne
7. Hiding in the Fridge
8. A Bad Comedian
9. Arthur Comes to Sophie
10. Looking for Answers
11. Penny Taken to the Hospital
12. Subway
13. Bathroom Dance
14. Learning How to Act Normal
15. Confession
16. Escape from the Train
17. Call Me Joker

https://links.snahp.it/EWtukMoQgy8WcTuRa4LDq53c72yaXGbSq9l

Nyilván nem a tömeggyilkosság és a terrorizmus szintjén, de Joker véleményével, hogy a világ – ez a részvétlen, mocskos, korrupt hely, ahol a jóság ritka, a szabályt erősítő kivétel – megérett a pusztulásra, mindannyian egyetértettünk már néhányszor… .




 

0

Találatok: 58

Publication author

offline 4 óra

dali300

22
Comments: 314Publics: 1253Registration: 25-09-2017

Hildur Guðnadóttir – Joker [OST] (2019) • Web [24-bit/48KHz]

” bejegyzéshez 11 hozzászólás

    1. Amikor tavasszal megláttam az előzetest, olyan érzésem támadt, hogy lehet egy olyan filmet csináltak, ami hivatkozási alap lesz. A Sötét lovagnál is látni lehett, hogy ez több mint egy képregényfilm. Heath Ledger után, a Joaquin Phoenix-re bízni a szerepet: telitalálat. Egyedüli (kiváló) színésznek tartom, aki valós tartalommal képes megtölteni ezt a vidámpark-műfajt.

      0

Vélemény, hozzászólás?