Jools Holland & His Rhythm & Blues Orchestra – Sirens Of Song (2014) East West Records

Julian Miles “Jools” Holland, OBE, DL; Blackheath (1958. január 24-én született) angol zongorista, zenekarvezető, énekes, zeneszerző. A Squeeze zenekar alapító tagja volt, és munkája során számos művésszel dolgozott együtt, köztük: Sting, Eric Clapton, Mark Knopfler, George Harrison, stb.
A 2014-ben jelent meg a Sirens of Song a nagy sikerű, 2012-es The Golden Age Of Song folytatása egy nagy különbséggel: ezen a lemezen csak hölgyek szerepelnek!
Jools Holland egyaránt feldolgozott klasszikus és kortárs dalokat is, egytől egyig mindet legendás női előadóktól, így hallhatunk Joss Stone-t, Laura Muvulát, Rumert, Kylie-t, Emeli Sandét, valamint hallhatjuk Jools Holland lányát, Mabel Ray-t, és még Eartha Kittet, aki 81-évesen énekelte fel a lemezre „Ain’t Misbehavin’ „ című dalt, és a lemez megjelenése után két hónappal később meghalt.

A dalok azonnal felismerhetőek és nem kell hozzá vájt fülűnek lennünk, hogy rögtön ráérezzünk az ízükre, hiszen fantasztikus újraértelmezéseket is hallhatunk a lemezen:
a Percy Sledge Lost Mind-ját Rumer, Stevie Wonder-től az I Wish-t Mel C a Spice Girls-ből, a Clash-től a Should I Stay Or Should I Go-t pedig Kylie dolgozta fel.

Ezek mellett pedig Jools által írt dalok is felcsendülnek, mind-mind az előadó saját, utánozhatatlan stílusában…

01. Ruby Turner – Jumping In The Morning (02:55)
02. Joss Stone – Letting Me Down (04:19)
03. Emeli Sandй – Love Me Or Leave Me (03:07)
04. Louise Marshall – A Vow (03:50)
05. Amy Winehouse – Monkey Man (02:45)
06. Kylie – Should I Stay Or Should I Go (03:29)
07. Mabel Ray – Sweet Bitter Love (03:34)
08. Laura Mvula – See-Line Woman (03:40)
09. Rumer – Lost Mind (02:39)
10. Imelda May – Top To Bottom Boogie (02:43)
11. KT Tunstall – Night & Day (03:07)
12. Melanie C – I Wish (04:24)
13. Ruby Turner – I Still Went Wrong (03:57)
14. Eartha Kitt – Ain’t Misbehavin’ (03:20)

https://links.snahp.it/YtLd1FXZSogpXSL8iOT5xGerW1byd9v9UaO

0

Találatok: 50

Publication author

offline 1 óra

nagygazemberimi

5
Comments: 53Publics: 249Registration: 17-10-2017

Vélemény, hozzászólás?