Tommy Emmanuel – The Mystery (2006) Favored Nations

Tommy Emmanuel

Az ausztráliai Muswellbrookban 1955-ben született Tommy Emmanuelt aligha túlzás minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosának nevezni.

Négyéves volt, amikor játszani kezdett, és két év múlva már a családi zenekar „professzionális” tagja lett, s ott muzsikált édesapja 1966-ban bekövetkezett haláláig. Pályáját aztán a countrysztár Buddy Williams egyengette, míg a Trailblazers együttessel feltűnt egy tehetségkutató versenyen, és elkészíthette első felvételét. Karrierje azonban csak azt követően ívelt fel, hogy Sydneybe költözött. A hetvenes években az Ausztráliában kultikus Dragon együttesben játszott, melynek tagjaként Tina Turnerrel is közös turnéra indulhatott.
Első szólóalbuma, a From Out Of Nowhere 1979-ben jelent meg. Ezt napjainkig tizenöt korong követte, olyan legendák közreműködésével, mint Les Paul, Eric Clapton, Tina Turner, Stevie Wonder, illetve Chet Atkins, akivel 1996-ban a Grammy-díjra jelölt The Day the Finger Pickers Took over the World című lemez anyagát készítette. A 2006-ban megjelent The Mystery ugyancsak Grammy-jelölést kapott a legjobb instrumentális countryfelvétel kategóriában.
A tízujjas gitártechnika mestere – a country, a blues és a dzsessz különleges metszetét alkotva – akár egyedül, akár kísérőkkel játszik, mindenképpen elkápráztatja hallgatóit.

“A lemezre került kompozíciók életem állomásairól szólnak, mindegyik máshol született. A címadó dal egy megmagyarázhatatlan, új szerelmet idéz fel, ami váratlanul, sokévi magányosság után költözött az életembe. Társra akadtam, olyanra, akire már nem számítottam az én koromban. Lizy Watkins-szal Angliában találkoztam. Nehéz érzelmi életet éltem akkoriban. Lizy volt a megváltás. Ezért kedvenc számom erről az albumról a The Mystery (A rejtély) című kompozíció. A dal eredeti címe egyébként The Mystery Of Love (A szerelem rejtélye) volt.”

A számok:
01 Gameshow Rag / Cannon Ball Rag
02 The Mystery
03 Cowboys’ Dream
04 Walls
05 Lewis & Clark
06 The Diggers’ Waltz
07 Antonella’s Birthday
08 And So It Goes
09 That’s The Spirit
10 Footprints
11 Keep It Simple
12 Cantina Senese

A zenészek:
Tommy Emmanuel – Guitars, vocals
Elizabeth Watkins – Vocals
Pamela Rose – Harmony Vocals

https://tinyurl.com/y64hr44n

0

Visits: 7

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Tommy Emmanuel – The Mystery (2006) Favored Nations
” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

17 + tizenhat =

Password generation