Asphalt Horsemen – Unplugged In My Old Town (2019) Grund Records

A Fonogram díjas gödöllői Asphalt Horsemen zenekar 2018. január 27-én egy különleges koncertet adott. A Gödöllői Művészetek Háza adott helyet annak a nagyszabású eseménynek, amelyen a zenekar és vendégei akusztikus hangszerelésben mutatták be addig megjelent két albumuk dalait.

A koncert igazi esszenciája volt a southern rockban utazó csapat addig eltelt nyolc évének. Természetesen a saját dalokon kívül legnagyobb kedvencük, a Lynyrd Skynyrd dalát, a Sweet Home Alabama-t is eljátszották.

A nagyon jól sikerült koncertet rögzítették is, így végre közkinccsé válhat az anyag, ami kétlemezes kiadványon lát napvilágot.

Az első korongon, a CD-n a koncert editált változata kapott helyet, míg a második lemez, a DVD tartalmazza a teljes előadást, valamint bónuszként felkerült rá egy werkfilm, egy kulisszák mögötti kisfilm és 2 dal (Little Wing és Mama, I’m Coming Home).

Bencsik István – dob, vokál
Lőrincz Károly – ének, gitár
Matyasovszki Géza – gitár, vokál
Megyesi Balázs – basszus, vokál

közreműködtek:
Varga Lilla, Pocsai Kriszta – vokál
Tömpe Gábor – billentyűk
Szitha Miklós – ütőhangszerek
Szabó Attila – hegedű
Végh Miklós – harmonika
Hegyi Kolos – gitár
Kozma Tamás – gitár
Jesse James – ének

Tracklist:

01 – Down In The Dirt
02 – Ride On
03 – Wicked Woman
04 – Doctor Tease
05 – Memories
06 – Grip In Hand
07 – Change
08 – Mill Of Grief
09 – Brotherhood
10 – My Old Town
11 – December
12 – Go To The City
13 – Wasting Time
14 – Seize The Day

https://zenekucko.com/asphaltunplugged

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 × 2 =

Password generation