Muzsikás & Amadinda – Párhuzamok és kontrasztok (2019) Fonó Budai Zeneház

Közös albumot készített a Muzsikás és az Amadinda. Egy 2017-es koncertjük került a Párhuzamok és kontrasztok című lemezre. A cím arra utal, hogy a két együttes zenei világa sokkal több hasonlóságot rejt, mint gondoljuk.

A kultúra eleve önmagában is annak a lelepleződése, ami az emberi együttélés és szokásrend alapján kristályosodik ki és varázsolja élhetővé bolygónk ember lakta vidékeinek auráját. Összhangba kerülni a természetivel, az emberi környezettel és a transzcendenssel alapvető emberi szükséglet és ennek a hármas iránynak a szándékolt kiteljesítői közé sorolhatjuk a Muzsikást és az Amadindát is – olvasható a fülszövegben.

Az Amadinda és a Muzsikás együttes zenei együttműködése öt éve tart. Sokáig csak követték egymás pályáját, sikereit, találkozva, véletlenül összefutva a világ különböző repülőterein, fesztiváljain. Végül az Amadinda 30. születésnapjára hívta meg először a Muzsikás együttest, amelyet természetesen több közös próba előzött meg. A koncert sikerén később további közös hangversenyek születtek. A Muzsikás emlékezetes karácsonyi koncertjén, 2017. december 28-án a Müpában végül rögzítették az Amadindával közös koncertet, amely gondos utómunka után került erre a lemezre.

Muzsikás
Éri Péter – furulya (4, 9), kontra (3, 5, 7), hosszúfurulya (1, 10)
Hamar Dániel – nagybőgő (3, 5, 7, 10), gardon (9)
Porteleki László – hegedű (5, 7, 9) madárhang (10)
Sipos Mihály – hegedű (1, 3, 5, 9, 10)

Amadinda
Bojtos Károly – afrikai xilofonok (2, 4), marimbula (6), polinéz dob és fadob  (8), szenegáli dob (9), madárhang (10)
Holló Aurél – kínai templomi harang (1, 10), afrikai xilofonok (2, 4), cabasa (6), polinéz fadob (8), deszkák, cserép (9), sistrum (10)
Rácz Zoltán – claves (4), kolomp (6), polinéz dob (8), szenegáli dob (9), szulavezi duda (10)
Váczi Zoltán – csörgő (4), mbira (6), polinéz dob és fadob (8), ceglédi kanna  (9), madárhang (10)

valamint
Farkas Zoltán -tánc (6), gardon (9)
Tóth Ildikó – tánc (6)

Tracklist:

01 – Érkezés
02 – Mkazi wa mulomo
03 – Bodonkúti hajnali
04 – Fang xilofonok
05 – Lassúcsárdás és szapora
06 – Sirató
07 – Improvizáció
08 – Otea
09 – Táncdallamok
10 – Búcsúzás

http://tiny.cc/x2pjhz

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 15

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkilenc + 10 =

Password generation