Ramones – It’s Alive (1979) • Warner

Az 1952-ben alapított brit könnyűzenei szaklap, a New Musical Express (NME) összegyűjtötte és rendszerezte a legjobb koncertalbumokat The 50 Greatest Live Albums Ever cím alatt. Ez az album a 9-ik a listán.
A Ramones a lebutított Beatles! – tartja a mondás, mégis a végtelenül primitív zenei megoldások, az igazi punk attitűd az, amiért a Queens-i csapat megalakulása után is a punk színtér zászlóshajója volt. Első élő lemezük It’s Alive címmel 40 éve, 1979-ben jelent meg, és hűen tükrözi azt az életérzést, amit a Ramones klasszikus felállása a koncerteken közvetített.

A tömeg ujjong, tapsol, fütyül, majd egy széttorzított gitárhang is felcsendül, Joey pedig ezt mondja: „Hé! Mi vagyunk a Ramones, és ez a Rockaway Beach!” – aztán szinte azonnal egy egybefüggő, artikulálatlan „one-two-three-four” ordítással indul minden idők egyik leghíresebb punk live albuma.

Az It’s Alive-ot az teszi igazán fantasztikussá, hogy a Ramones csúcsidőszakát örökíti meg, Erdélyi Tamással (Tommy Ramone) a doboknál, a nagysikerű Leave Home és a Rocket To Russia lemezek megjelenésének idején. A zenekar előtt megnyíltak a kapuk, a CBGB’s-ből tengeren túlra is eljutott a bőrdzsekis-farmeres kvartett.
/otrnrmagazine.blog.hu/

01. Rockaway Beach
02. Teenage Lobotomy
03. Blitzkrieg Bop
04. I Wanna Be Well
05. Glad To See You Go
06. Gimme Gimme Shock Treatment
07. You’re Gonna Kill That Girl
08. I Don’t Care
09. Sheena Is a Punk Rocker
10. Havana Affair
11. Commando
12. Here Today, Gone Tomorrow
13. Surfin’ Bird
14. Cretin Hop
15. Listen to My Heart
16. California Sun
17. I Don’t Wanna Walk Around With You
18. Pinhead
19. Do You Wanna Dance?
20. Chain Saw
21. Today Your Love, Tomorrow the World
22. I Wanna Be a Good Boy
23. Judy Is a Punk
24. Suzy Is a Headbanger
25. Let’s Dance
26. Oh, Oh, I Love Her So
27. Now I Wanna Sniff Some Glue
28. We’re a Happy Family

Joey Ramone – lead vocals
Johnny Ramone – guitar
Dee Dee Ramone – bass, backing vocals
Tommy Ramone – drums

Pruduced by : Erdélyi Tamás and Ed Stasium

https://links.snahp.it/rJCO1O5toWr0VPP0pkcwsRjYNwnC8vNRocY
password: psalm69

………………………………………………………………………………………………………….




 

0

Találatok: 104

Publication author

offline 4 nap

dali300

0
Comments: 347Publics: 1253Registration: 25-09-2017

Ramones – It’s Alive (1979) • Warner” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam: nem lehet a Beatlest annyira lebutítatni, hogy Ramones legyen belőle.
    Ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy a Ramones zenéjének nincs helye a Nap alatt, mert igenis van, de azért…
    Persze én elfogult vagyok, úgy is mint mai napig Beatles dalok fütyörészője, és esetleg hagynám is magam lebutítani…

    0
    1. Természetesen ez jól hangzik, de nem igaz (Primitív Beatles). Paul McCartney használta a Paul Ramon álnevet hotelekben és egyébb helyeken. Dee Dee ötlete volt, hogy felvegye a Ramon(e) művésznevet, majd később a zenekar többi tagja is követte őt. Így jött az ötlet a Ramones zenekarnévhez. Egyesek szerint a név paródia is “családzenekarokról”, mint például a Jackson 5.

      A Ramones és a Misfits pont a Beatles előtti éra zenéjét emelte be a punkba, visszatérve az “igazi” amerikai popzenéhez. A Beatlesnek akkora hatása volt, hogy átírta amerika popzenéjét is.

      0
    1. Minden zene egyben korlenyomat is. A nagy prog-rock és hard rock zenekarok megfáradtak, önmaguktól megrészegülve öncéluvá váltak és az új generáció életérzését már nem tükrözte a 35 perces dobszóló a koncerteken. Valjuk be őszintén a Zeppelintől az I-t vagy a In Through the Out Door c. “mesterművét” hallgatjuk szívesebben?

      Noha ők amerikaiak, a punk nagy neve a The Sex Pistols volt. Hogy miért is volt ilyen releváns? A 70-s évek végén, Anglia nagyon a gödör fenekén volt, patkányok szaladgáltak az utcán, nem volt meló. Kilátástalanság, düh, elkeseredés. Táptalaj a radikális újnak.
      Kellett a friss vér, ami a csontprimitív alapokhoz való vissztérést jelentette, de az igazi újdonsága a punknak az ENERGIÁJA volt, ami hiányzott a dinoszaurusz zenékből. Később ezt az energiát az újonnan alakult zenekarok beemelték a zenéjükbe,és ezzel megszületett a heavy metal.

      Igen, primitív és ez a 30 valahány perc néha fárasztó, de akkor és ott valami új szólt, amit a dinoszauruszok már nem értettek meg önmaguk kihalását okozva, vagy az okosabbak pl. YES a pop irányába fordultak.
      Szóval ezek a listák nem csak az adott albumról szólnak, hanem magáról a korról is amiben megszületett. Akkor és ott ez volt a nyerő még ha nem is egyezik az ízlésünkel. Ilyenkor az ember annyit tehet, hogy visszateker mondjuk a LedZep koncertjéhez és ezt mondja magában: Ez az “igazi” zene hülyegyerekek! 🙂

      0
    2. A Rolling Stone magazin beválasztotta őket a Minden idők 50 legjobb előadója listába és a VH1 100 Greatest Artists of Hard Rock listájára is felkerültek. 2002-ben a Spin magazin minden idők második legjobb zenekarának választotta őket, egyedül a Beatles előzte meg őket. 2002. március 18-án három alapító taggal és Marky, valamint Tommy Ramone-nal együtt beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame-be. 2011-ben Grammy-életműdíjat kaptak.
      22 év alatt 2 263 koncertjük volt a világ minden részén. Felsorolni lehetetlen hány zenekar játszotta a dalaikat.
      Te mit tettél le az asztalra? Vagy a koncerterembe?
      Nem lehet, hogy benned van a hiba, ha nem tudod fogni ezt a fajta zenét?

      0
      1. Kedves hahoha!
        Rengeteg dologtól függ, hogy kinek mi tetszik. Ha belegondolok, engem a punk úgy összeségében csak pár éve fogott meg. Van az úgy hogy az ember ráérez valamire és van hogy nem. Én megértem nordea érvét, hogy miért nem tetszik neki. Nincs ezzel semmi baj, valakinek a Boney M, másnak meg a Ramones kell.

        0

Vélemény, hozzászólás?