Sirtos – Greek Music (1995) Sirtos

Sirtos

“1980 őszén alakult meg a Sirtos együttes.
A népzenét szeretők legkedveltebb szórakozási lehetősége akkoriban a Táncház volt. A Sirtos már 1 éves korában megörökölte a Danúvia Müvelödési Ház színpadát, és elindíthatta saját táncházát.

Országjáró turnék következtek, majd 1982-ben az első görögországi vendégszereplés. A hazai görög közönség örömteli és elismerő fogadtatása hihetelen lendületet adott további munkájukhoz. Nagyon sok zenei anyagot gyüjtöttek össze és fokozatosan bővítették hangszereik számát is. Ekkoriban több hang-felvételt is készítettek a Magyar Rádió nép-zenei műsorai számára. A népi hangszere-ken való játékmódot a görögországi turnék során tanulták meg a helyi mesterektől.
1986-tól az akkori Nyugat-Európa kapui is megnyíltak előttük. Hollandiában, Belgiumban majd Ausztriában és Németországban álltak a közönség elé. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint 6 éven át, minden télen visszavárták őket.
A világhírű komponista Mikis Theodorakis budapesti, Sportcsarnokbeli fellépésén a Sirtos együttest érte az a megtiszteltetés, hogy a zeneszerző műsora előtt a közönséget szórakoztathatták, hatalmas sikerrel.
1993-tól nem vállaltak több hosszú, (5-6 hónapos) turnét, így megnyílt a lehetőség arra, hogy a nyári hónapokban a környező mediterrán országokba is ellátogassanak. Olaszországban úgymond törzsvendégek. Az eltelt 15 év alatt az Alpoktól Szicília szigetéig szinte mindenhol megfordultak. Portugália és Spanyolország következett, ahol eddig 6 alkalommal turnéztak.
Mai napig folytatják ezeket az utazásokat.
Maguk közt ezt hívják aktív pihenésnek.
2000-ben kerültek kapcsolatba a Magyar Állami Operaház Balettkarával, a „Zorba” címü balett kapcsán. Istanbuli turnéjukat követően a Balett budapesti előadásain is fellépnek.”(Sirtos.hu)

A számok:
1. Panigri
2. To fengari kani volta
3. Laziko
4. Eche geia kaimene kosme
5. Zervas
6. Dzivaeri
7. Oso varoun ta sidera
8. Orchistriko
9. Ela popse stou thoma
10. Ta kavourakia
11. Gel kaisi
12. Den se thelo
13. Serviko
14. Ouzo otan pieis
15. Baglamadaki

https://zenekucko.com/01326

0

Visits: 5

Publication author

offline 4 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

három × 1 =

Password generation