Kinopuskin – Cinema Vendetta (1994) Bahia Music

A Kinopuskin egy magyar alternatív rock együttes. Országos hírűnek és jelentőségűnek főként a ’90-es évek elején számított. 1987-ben alakult meg a zenekar Balassagyarmaton, egy humorosra sikeredett gimnáziumi szalagavatón való “első koncert” következtében. A tagok ekkor még valamennyien 18-19 évesek voltak, a frontember, Csach Gábor nagy ambíciókkal kezdett bele a szövegírásba.

A kezdeti időszakban a Kinopuskin zeneiségéből kihagyhatatlanok voltak a női vokál, a rézfúvósok. Az együttes főleg az undergroundra szomjas fiatalokat célozta meg közönségnek, amit el is értek egyedi hangzással, és szövegvilágukkal. Az 1980-as évek underground feelingje, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport és az Albert Einstein Bizottság hatása érződött zenéjükön, ezt megspékelték a “Little town Feeling-gel”, azaz tudatosan nem Budapesten próbáltak szerencsét, hanem maradtak balassagyarmati együttes.  1994-ben adták ki újabb, Cinema Vendetta című albumukat, amelybe már erősen bekerültek jazz-es, funky-s alapok, de a Kinopuskin egyediségén mit sem változtatott, sőt, a hangtechnika is egyre minőségibbé vált.

Csach Gábor – ének, fuvola, gitár
Kovács László – basszusgitár, vokál
Varga Zsolt – ütősök, vokál
Csach Gyula – gitár, furulya, vokál

közreműködik:
Ember Péter – trombita

Tracklist:

01 – Hej Giewonce – Nálunk ma buli van
02 – Taxi zene
03 – Turista
04 – Kilenc
05 – Fúrás
06 – Lidi Tava
07 – Születésnap
08 – Hétfõn
09 – Bébiszitter
10 – Reggeli
11 – Mese
12 – Noválisz ákusztikusz

Külön köszönet TT_1-nek a lemezért és az eredeti feltöltésért!

https://zenekucko.com/kinocine

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 7

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 12 =

Password generation