AC/DC – High Voltage (1976) Columbia

Vele lett világhírű az AC/DC, a zenekar legjobb lemezeit egyértelműen neki köszönheti. Igaz, az egyiket már a síron túlról. Igazi őstehetség, karizmatikus frontember, igazi rock and roll arc volt, aki bele is halt mindebbe. Épp 40 éve, 1980. február 19-én.

Ronald Belford Scott néven született Skóciában 1946-ban, hatévesen költözött a család Ausztráliába. Több zenekarban is énekelt és dobolt a hatvanas években, ezek közül voltak egészen ismertek is, mint például a Fraternity. Már akkor is elég veszélyesen élt, ennek köszönhetően 1973-ban részegen motorbalesetet szenvedett, majdnem meghalt. Egy teljes hónapot töltött kórházban, és állítólag e balesetnek köszönhetően változott meg úgy a hangja, hogy az – Angus Young szerzői tevékenysége és gitárjátéka mellett – meghatározhatta az AC/DC hangzását.

A kórház után egyébként sofőrként dolgozott, ekkor ismerkedett meg a Young fivérekkel, akik akkor már egy Dave Evans nevű énekessel nyomták az AC/DC-t. Amikor ő 1974-ben lelépett, egyértelmű volt, hogy a karizmatikus kiállású, költői szövegeket is írni tudó Bon Scott veszi át a helyét.

A zenekar kezdetben csak Ausztráliában aratott jelentős sikereket, 1975-ben jött ki az első két album High Voltage illetve T.N.T. címmel. A két elég ütős lemez népszerűsége miatt lehetőségük nyílt Európában, majd Amerikában is koncerteket adniuk. Aztán jöttek sorra a jobbnál jobb lemezek és ezzel párhuzamosan az egyre nagyobb sikerek.

Mark Evans – basszusgitár
Phil Rudd – dob
Malcolm Young – ritmusgitár
Angus Young – szólógutár
Bon Scott – ének

Tracklist:

01 – It’s a Long Way to the Top (If You Wanna Rock ‘N’ Roll)
02 – Rock ‘N’ Roll Singer
03 – The Jack
04 – Live Wire
05 – T.N.T.
06 – Can I Sit Next to You Girl
07 – Little Lover
08 – She’s Got Balls
09 – High Voltage

https://zenekucko.com/achivol

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

AC/DC – High Voltage (1976) Columbia” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kilenc + négy =

Password generation