V.A. – Gitár párbaj, Petőfi Csarnok (2002) Hungaroton Records

gitarparbaj

Az első, Felkai Miklós fejéből kipattant gitárpárbajra 1986. április 18-án került sor az akkor koncerthelyszínként még újnak számító (azóta meg már politikusaink áldásos tevékenységének hála porig rombolt) Petőfi Csarnokban.

Ez a lemez a tizenhat évvel később tartott második koncerten készült felvételeket tartalmazza.
Felkai Miklós (Felkai JAM), Szűcs Antal Gábor (Skorpió), Tátrai Tibor (Tátrai Band, Magyar Atom, stb.), Závodi János (ex-Piramis Tunyogi Band), Alapi István (EDDA) szólózik, miközben Kicska László és Solti János kíséri őket. Igazándiból a ritmus szekció remekül játszik. A basszusgitár minőségi produkciót ad, a dob János kezében beszél. Bár egyszer nekem valami zenész azt mondta, hogy a dob nem is hangszer, mert csak ütni-verni kell, de János remekül kezeli az ütemeket, halkul, hangosodik, ahogy a dal megköveteli. Kísér, de önmaga is egy külön világ. A basszusgitár jazz elemeket játszik, pontosan, mint egy metronóm. A gitárok viszont nem kellően bírják a nagyon magas nemzetközi mércét elérni.
Nem lehet véletlen, hogy ez a zenei korosztály a nagyvilágba kilépve semmit sem bírt elérni. És ennek nem a nyelvűnk az oka, hanem az, hogy túl nagy az arcuk.” (passzio.hu)

A számok:
1. KILLER
Alapi István, Felkai Miklós, Karácsony János, Szűcs Antal Gábor, Tátrai Tibor, Závodi János
2. CABOLÓ
Alapi István, Karácsony János, Szűcs Antal Gábor
3. NYITÁNY
Alapi István
4. STRATUS
Alapi István, Felkai Miklós, Karácsony János, Szűcs Antal Gábor, Tátrai Tibor, Závodi János
5. A SZERÉNY MACSKA FARKA BLUES
Tátrai Tibor
6. Ő MÉG CSAK 14
Alapi István, Felkai Miklós, Karácsony János, Tátrai Tibor
7. PUMP
Alapi István, Felkai Miklós, Karácsony János
8. CARRAMBA
Szűcs Antal Gábor, Tátrai Tibor
9. FOHÁSZ (NY 01.09.11.)
Felkai Miklós

https://zenekucko.com/04538

0

Visits: 15

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

V.A. – Gitár párbaj, Petőfi Csarnok (2002) Hungaroton Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

5 × három =

Password generation