Dr. Lonnie Smith – Afrodesia (1977/2009) LRC Records

Lonnie Smith

Lonnie Smith 1940-ben Buffaloban (NY) született, ő a Hammond B3-as elektromos orgona egyik legnagyobb mestere.
A világ legnevesebb jazz- fesztiváljain olyan neves művészekkel lépett fel, mint Dizzy Gillespie, Grover Washington, Jr., Ron Carter, Lou Donaldson, Jimmy McGriff, Jimmy Scott, Frank Foster, Leon Thomas, vagy Willis Jackson.
De nem állnak tőle távol a populárisabb műfajok sem: a rhythm and blues jelentős előadóinak felvételein is gyakran közreműködik, dolgozott többek között Gladys Knight-tal, Dionne Warwick-kal, Etta James-szel és Esther Phillips-szel is.
“Legenda, “élő zenei ikon”. Ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel méltatták már az ötven éve pályán lévő jazzorgonistát, a Hammond-orgona guruját, Dr. Lonnie Smith-t. Pályafutása során több mint hetven lemezen muzsikált, napjainkban is fáradhatatlanul koncertezik, a Jazz Times szerint Smith megfejthetetlen titok. A jellegzetes, indiai turbánt viselő muzsikus Buffalóban született, édesanyja révén már gyerekként a gospel, a blues és a jazz hatása alá került. Tizenéves korában különböző kórusokban énekelt és több hangszeren is – például trombita – megtanult játszani. Az orgonával az 1950-es években kezdett el foglalkozni, játékára felfigyelt George Benson és meghívta kvartettjébe. Amikor az együttes áttelepült New Yorkba, Smith egy csapásra ismert lett és hamarosan megjelentette első önálló albumát. Kétségtelen: Dr. Lonnie Smith a jazzuniverzum állócsillaga, játékát hallgatva egy folyamatosan vibráló, nyughatatlan szellemmel ismerkedhetünk meg.” (mupa.hu)

A számok:
01. Apex (Smith) – 6:59
02. Flavors (Smith) – 10:27
03. Afrodesia (Smith) – 9:23
04. Good Morning (Smith) – 7:56
05. It’s Changed (Hohenburger) – 6:13
06. When the Night Is Right (Hohenburger) – 7:07
07. All in My Mind (Smith) – 5:43

A zenészek:
#1-4:
Greg Hopkins – trumpet
Joe Lovano – tenor saxophone
Lonnie Smith – keyboards
George Benson – guitar
Ralphe Armstrong – electric bass
Ben Riley – drums
Jamey Huddad – drums, percussion

#5-7 (from “Funk Reaction”):
Collective personnel inc.
Lew Delgatto, Eddie Daniels, George Young, Alan Rubin, Randy Brecker, John Frosk, Marvin Stamm, John Sheply, Dave Taylor, Dominic Menardo, Barry Rogers, Joe Randazzo – horns
Lonnie Smith – keyboards, vocals
Pat Rebillot, Paul Griffin, Sam Johnson, Moe Daniel, Yaron Gershovsky – keyboards
Lance Quinn, Jerry Friedman, Richie Hohenberger – guitar
Bob Babbitt, Will Lee, Francisco Centano, Jim Finnen – bass
Allan Schwartzberg, Jimmy Young, Gary Mure, Steve Gadd – drums
Jimmy Maelen, Rubens Gassinc – percussion
Gene Scott, Denise Wooten, Patricia Johnson – background vocals

https://zenekucko.com/04714

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tíz − három =

Password generation