VA – Garázs (1989) Hungaroton

A Magyar Rádió döntéshozói 1988-89-re felismerték a KISZ által már sokkal korábban működtetett modellt, miszerint a rockzenének óriási a mozgósító ereje van, és a kiemelkedő rockzenész egyéniségekre több generáció is példaképként tekint. Elhatározták, hogy indítanak egy drogprevenciós műsort, ami a tinédzserek más problémáival is foglalkozik. Először Hobót  kérték fel a műsorvezetői feladatra, aztán, mire elindult a Garázs című sorozat, Nagy Feró került a mikrofon mögé a stúdióban.

Feró elképesztő rátermettséggel, sajátos stílusában, tele energiával és empátiával vetette bele magát a műsorkészítésbe, pillanatok alatt intézménnyé vált a Garázs, hetente a rádió elé szögezve több tízezer hallgatót. Másrészt máshol nem hallható zenét játszott a műsorában, rengeteg fiatal zenekarnak biztosítva a bemutatkozás és a megkapaszkodás lehetőségét. A legjobbakkal válogatáslemezt is készített (például a soproni Moby Dick története során az első Garázs-albumon (1989) hallható első ízben hanglemezen és műsoroskazettán). Özönlöttek a levelek is, ezekből válogatott egy kötetnyit Feró és Kőszegi Gábor 1989-ben (Garázs – a műsor postájából, Budapest, Háttér Lap- és Könyvkiadó Kft., 1989), de Feró legendás „Jeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!” üvöltése is ott cseng sokunk fülében a mai napig.

Tracklist:

01 – Moby Dick – A kiválasztott
02 – Classica – A megszállott
03 – Undertacking – Reactor No. 4.
04 – Sziami – Internacionálé
05 – Anyácska Ezüst Hangja (M.S.S.) – Világváros
06 – Waszlavik Petőfi László – Nagymaros
07 – Auróra – Egy kis anarchia
08 – Beyond – Without Leg
09 – Lady Machbeth – A hetedik jel
10 – Morris – Apokalipszis
11 – Stress – Rockváros

https://zenekucko.com/vagar

Ha kicsomagolásnál jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 11

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 × 1 =

Password generation