Sarecen – Marilyn (2011) Escape Music

saracen

“Azt, hogy az első számú amerikai énekes-színésznő és szexszimbólum mítosza mindmáig nem halványult, egyebek mellett a rock-kultúrára gyakorolt hatása is bizonyítja. Zenekarnevek, előadók művésznevei, dalcímek és szövegek egyaránt őrizték s őrzik emlékét világszerte (idehaza is) – a jelen írás tárgya pedig egy koncept album Marilyn Monroe életéről és koráról.
A Saracen – eredetileg Lammergier néven – még az 1970-es években(!) tűnt fel Angliában. Az általuk művelt bombasztikus hangzású hard rock nem hozott számukra tartós sikert, 1985-ben le is tették a lantot, de a 2000-es évek eleje óta ismét adnak jelet magukról időről időre (a régi tagságból Rob Bendelow gitáros és Steven Bettney énekes maradt meg). Előző munkájuk, a Vox In Excelso szintén egy konkrét téma, a templomos lovagrend története köré épült, a Marilyn – az ötödik Saracen album – pedig, ha másképp is, de újabb nagyszabású anyag. Egyenesen az eddigi legnagyobb horderejű vállalkozásuk, ami a rangos közreműködői gárdát illeti – és mit tesz Isten, a legkiválóbb teljesítmény éppen egy amerikai vendégénekesnőhöz fűződik!
A Marilyn jó eséllyel tarthat számot azoknak a rockrajongóknak az érdeklődésére is, akik nincsenek tisztában a Saracen eddigi dolgaival. Kétségkívül az idei év egyik érdekes, kellemes színfoltja.” (Dehumanizer, kronosmortus.com)

A számok:
1. Norma Jeane
2. Whither the Wind Blows
3. Hold On (Issa)
4. Make This Body Work (Robin Beck)
5. Who Am I (Beck & Overland)
6. Love Like A Razorblade
7. Break the Spell
8. Not For Sure (Robin Beck)
9. Like Going Home (Robin Beck)
10. Unfinished Life
11. Marilyn (Robin Beck)

A zenészek:
Steve Bettney vocals
Paul Bradder keyboards
Richard Bendelow bass, vocals
Paul Gibson drums
Rob Bendelow guitar
Snake Davis saxophone

https://zenekucko.com/04320

0

Visits: 8

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

10 + 19 =

Password generation