The War On Drugs – Lost in Dream (2014) Secretly Canadian Records

Adam Granduciel, azaz a War On Drugs zenéjét leginkább onnan szokás megközelíteni, hogy mennyire tökéletesen (és egyre kifinomultabban) hozza a nyolcvanas évek dad- és soft-rock hangulatait, hangzásait, miközben sajátos díszítései, az ambientes, drone-os textúrák egyedivé is teszik azt.
Leginkább Bruce Springsteen, Tom Petty, Dire Straits szerepel a hivatkozási pontok között, nem is véletlenül, Granduciel most is tesz róla, hogy meglegyen az egyre jobb Bruce Springsteen-szám (Red Eyes), Tom Petty-szám (Eyes To The Wind), vagy épp Dire Straits-szám (An Ocean In Beetween). Azonban a harmadik The War On Drugs-albumot hallgatva már nem lehet nem gondolni egy nagyobb nyolcvanas évekbeli gyűjtőkeretre, ez pedig a perfekt pop. A minden klasszikus hagyományt magába olvasztó, legtökéletesebb dalforma iránti folyamatos vágy megvalósítása.
Csakhogy a csavar itt is megvan: a Prefab Sprout, vagy a Deacon Blue három-négyperces klasszis megoldásai helyett Granduciel hat-nyolc percre húzza szét a formátumot, ettől hipnotikusabb – és igen, a lemezcímnek megfelelően – álomszerűbb lesz a végeredmény. Ezúttal az elektronika, a szintis kezelés helyett szinte végig a gitárokkal való játék hozza a környezetbe illeszkedő hangtapétát (az instrumentális – és legrövidebb, három perces hosszával szinte közjátéknak ható – The Haunting Idle lehetne Brian Eno-trekk is), de a lényeg már nem is ez a sajátos hangzásbeli ötvözet, hanem a tényleg szinte tökélyre fejlesztett War On Drugs-dalszerkezet.
A Lost In The Dream egy depressziós, paranoiás, álmatlansági időszak feldolgozása, amit egy komoly kapcsolat felbomlása súlyosbított, de mindezt a kétéves lemezírási és tökéletességig hajszolt lemezrögzítései folyamat átfordított valami nagyon pozitívba: ebbe a gyönyörű lemezbe. (Dömötör Endre, recorder.blog.hu)

A számok:
All tracks are written by Adam Granduciel, except where noted.
01. “Under the Pressure” 8:51
02. “Red Eyes” 4:58
03. “Suffering” 6:00
04. “An Ocean in Between the Waves” 7:11
05. “Disappearing” (Granduciel, Michael Johnson) 6:49
06. “Eyes to the Wind” 5:55
07. “The Haunting Idle” 3:08
08. “Burning” 5:46
09. “Lost in the Dream” 4:08
10. “In Reverse” 7:41

A zenészek:
Dave Hartley – bass guitar, fretless bass, percussion, synthesizer
Adam Granduciel – ARP Omni, ARP String Ensemble, arranger, art direction, composer, drums, dubs, electronics, engineer, Fender Rhodes, 12-string guitar, acoustic guitar, electric guitar, harmonica, LinnDrum, mixing, Oberheim synthesizer, organ, percussion, photography, piano, producer, publishing, slide guitar, synthesizer, vocals, Wurlitzer piano
Robbie Bennett – ARP String Ensemble, organ, grand piano, upright piano, synthesizer, Wurlitzer piano
Charlie Hall – drums
Anthony LaMarca – electric guitar
+
David Fishkin – saxophone
Pat Berkery – drums, percussion
Ricky Ray Jackson – pedal steel

https://zenekucko.com/wp/07769

0

Találatok: 41

Publication author

offline 13 óra

Levin

51
Comments: 1715Publics: 3972Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?