Herb Alpert & Lani Hall – I Feel You (2011) Concord Jazz

herb alpert

“Nevének hallatára rögtön megszólal bennem a „Spanish Flea”, hiába is próbálom elhessegetni. De hát ez érthető, Herb Alpert zenekara, a „Tijuana Brass”, olyan sikersorozatot ért el annak idején, hogy arról tudomást nem venni legfeljebb füldugó alkalmazásával lehetett.
Alpert receptje egyszerű volt: Mexikótól kölcsönvette a „mariachi sound”-ot, amihez popos ritmusszőnyeget kapcsolt. Ehhez járultak még a melódia struktúráját váratlanul megtoldó plusz taktusok és kiállások.
Sok sikeres lemez után ez a lényegében szűk mozgásteret nyújtó stílus elérte a zenitet és már csak ismételni tudta önmagát, így a Tijuana Brass kimúlt.
Nem így Alpert, aki saját cégével, a Jerry Moss-szal alapított A&M Records-szal és más kiadóvállalatokkal továbbra is a szórakoztató-zene élvonalában maradt, elsősorban, mint producer.
Mindennek immár négy évtizede és most kezemben tartom Alpert legfrissebb, 2011-es albumát, melynek címe: „I Feel You”. Ez az Alpert persze már nem az az Alpert, akit a Tijuana-ban megismertünk. Jazz-zenészként igazolja magát, akinek trombitája néha Miles Davisr-e, néha Chet Baker-re emlékeztet, emellett még énekel is, amiről viszont ki merem jelenteni, hogy felejthető. Sőt.
Alpert az „I Feel You” anyagához is kölcsönvett valamit a latin-amerikai zenéből. Ezúttal ritmusokat Braziliából. A szamba – vagy, ha úgy tetszik bossa nova – alap lassú, vagy gyors lüktetése viszi a hátán a darabokat, még az olyan a latin zenétől fényévekre lévő „straight ahead” standard-nél is, mint a „There Will Never Be Another You”.
Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy ezzel a ritmusvilággal a két eredeti brazil kompozíció (Viola, Berimbau) kivételével az összes többi dal eredeti jellege radikálisan megváltozott. Engem ez a két Beatles-opus (Here Comes The Sun, Blackbird) esetében kifejezetten zavart.  (Néha már-már kényszerzubbonynak éreztem a koncepciót.) Ami a brazil elemeket illeti, bizonyára az is szerepet játszott, hogy az énekes szólista Lani Hall (Alpert felesége) annak idején Sergio Mendes Brasil ’66 együttesében tűnt fel, ahol természetesen énekelnie kellett a bossa nova korszak fontos dalait, az eredeti portugál szöveggel is.
Portugál nyelvtudásából egyébként ezen a lemezen is nyújt ízelítőt. Az Alpert házaspáron kívül még három zenész vett részt a produkcióban, a billentyűs Bill Cantos, a ceyloni származású basszista, Hussain Jiffry és az ütőhangszeres Michael Shapiro.
Mindhárman a Los Angeles-i jazz-szcénához tartoznak, muzikalitásuk és technikájuk a felső ligába sorolja őket. Cantos nem csak hangszeres játékos, hanem ismert zeneszerző is, a címadó dalt ő írta. (Egyébként érzékeny zongorakísérőként is megismerhettük.) Erős nyomot hagyott bennem Hussain Jiffry basszus-játéka, dinamikája egészen rendkívüli. Az album kapcsán szót kell még ejteni arról az örvendetes jelenségről is, hogy a pop-zene sztárjai közül többen is megvallották a jazzhez való kapcsolódásukat. Herb Alpert albuma ennek egyértelmű bizonyítéka.” (Gregorits János, jazzma.hu)

A számok:
01 Moondance (Van Morrison) 3:20
02 Cast Your Fate To The Wind (Carel Werber, Vince Guaraldi) 4:18
03 There Will Never Be Another You (Harry Warren, Mack Gordon) 2:51
04 Fever (Eddie J. Cooley, John Davenport) 3:51
05 Viola (Viola Fora De Moda) (Edu Lobo, Jose Carlos Capinan) 4:40
06 Something Cool (Billy Barnes) 3:12
07 What Now My Love (Carl Sigman, Gilbert Becaud, Pierre Delanoe) 3:42
08 Here Comes The Sun (George Harrison) 3:31
09 Blackbird (John Lennon, Paul McCartney) 3:32
10 Club Esquina (Clube Da Esquina) (Lo Borges, Marcio Borges, Milton Nascimento) 4:28
11 Berimbau (Baden Powell De Aquino, Vinicius De Moraes) 4:10
12 I Feel You (Bill Cantos) 3:10
13 Call Me (Tony Hatch) 3:48
14 ‘Til There Was You (Meredith Willson) 2:39

https://zenekucko.com/07772

0

Visits: 10

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

14 + tíz =

Password generation